Tudomásul vette a minisztérium, hogy a MOGYE bekebelezte a Petru Maior Egyetemet

Az oktatási minisztérium megtörténtnek tekinti a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemnek a MOGYE általi bekebelezését. Ez egy nemrégiben elfogadott kormányhatározatból derül ki. FRISSÍTÉS: A kormányhatározat megjelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A Maszol információi szerint a két héttel ezelőtti kormányülésen a felsőoktatásért felelős államtitkárság az oktatási minisztérium belső működési szabályzatához kapcsolódó kormányhatározathoz csatolta az akkreditált felőoktatási intézményeket listázó mellékletet, amelyben a Petru Maior Egyetem már nem szerepel. "Ezek szerint a minisztérium felsőoktatási államtitkársága elfogadta a két egyetem szenátusának tavaszi döntését. Tehát az egyetemi autonómia alapján mintegy közjegyzőként konstatálta, hogy a fúzió megtörtént" – nyilatkozta egy minisztériumhoz közel áló forrásunk.

A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese, Nagy Előd portálunknak elmondta: maga is szerdán értesült arról, hogy a kormány két héttel ezelőtt elfogadott egy határozatot, amellyel a minisztérium gyakorlatilag megtörténtnek tekinti a fúziót.

A rektorhelyettes elmondta, a kormányhatározat szövegét még nem látta, azzal sincs még tisztában, hogy miről szól. „Egy biztos, ha ez egy kormányhatározat, akkor ez is megtámadható a bíróságon” – jelentette ki. Nagy Előd arra utalt, hogy a MOGYE magyar oktatói a közigazgatási bíróságon készülnek megtámadni a két felsőoktatási intézmény egyesüléséről szóló szenátusi határozatokat. „Ez már folyamatban van” – tette hozzá.

Mint ismert, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemnek a MOGYE általi bekebelezését szentesítő határozatot április 18-án szavazta meg a két felsőoktatási intézmény szenátusa. A határozat szerint a két egyetem tényleges egyesítése csak 2019-ben történik meg. A MOGYE magyar tagozatának képviselői tiltakozásul nem vettek részt a szavazáson. Az oktatási minisztérium már akkor közölte: a Petru Maior bekebelezése a két fél dolga, amelybe nem tudnak beleszólni. Ezt utóbb Valentin Popa oktatási miniszter megerősítette

A fúzió ellen a MOGYE magyar diákjai is tiltakoztak. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nagy butaságnak és nagy csapásnak nevezte az abszorpciót, kifogásolva azt a szándékot, hogy egy nagy múltú orvos- és gyógyszerképzést kétes múltú, gyenge műszaki egyetemmel összekavarjanak, csak azért, hogy az ingatlan vagyonát megszerezzék, gyengítsék az egyetem multikulturális jellegét. A politikus arra biztatta a MOGYE magyar tagozatának vezetőit, hogy támadják meg a szenátusi határozatot a közigazgatási bíróságon.

Kapcsolódók

Kimaradt?