BL-negyeddöntők: a Barca fél lábbal az elődöntőben van

A Bayern München simán, 3-1-re kikapott a Porto otthonában, míg az FC Barcelona magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak első, szerdai felvonásán.

A keddi gólszegény forduló után a szerdai játéknap sokkal több izgalmat tartogatott a szurkolók számára.  A tartalékos Bayern alig tíz perc alatt kétszer adta el saját kapuja előtt a labdát, melyből Quaresma gyorsan két gólt is szerzett. Ez úgy tűnt meg is pecsételi a müncheniek sorsát.

A 28. percben azonban sikerült betalálni a vendégeknek is, így vissza jöttek a meccsbe. A házigazdák azonban nem hagyták a nehezen megszerzett előnyt, sőt a második félidő közepén újra kétgólosra növelte a portugál együttes az előnyét. A Bayern München története során először kapott ki Portugáliában, eddigi 11 mérkőzésén 5 győzelem és 6 döntetlen volt a mérlege.

A Barcelona nagy fölényben futballozott Párizsban, Lionel Messi a 14. percben még csak a kapufát találta el, négy perccel később azonban egy szép akció végén Neymar már higgadtan gurított a bal sarokba.

A második játékrészben is a katalánok akarata érvényesült, Luís Suárez pedig a 67. percben egy szép betörés után megszerezte csapata második találatát. Az uruguayi csatár a 79. percben minden bizonnyal a párharcot is eldöntötte: egy köténnyel átjátszotta magát David Luízon, majd gyönyörűen kilőtte a jobb felső sarkot. A párizsi közönség Gregory van der Wiel góljának örülhetett csak. A holland védő gyenge lövése Jérémy Mathieu lábán irányt változtatva kötött ki a hálóba.

Kapcsolódók

Kimaradt?