A főfőnököt „küldi” színpadra a székelyudvarhelyi színház

Lars von Trier első filmes vígjátéka, A főfőnök adaptációját viszi színre Anger Zsolt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál. A május 10-re hirdetett bemutatóra nagy lendülettel próbál a társulat.

Anger Zsolt Jászai Mari-díjas színész és rendező olyan neves színházakban játszott idáig, mint a Vígszínház, a kecskeméti Katona József Színház, a budapesti Örkény István Színház, de az Aranyélet és a Konyhafőnök című magyarországi televíziós sorozatokban is láthatta a közönség. Jelenleg Székelyudvarhelyen rendezi a Lars von Trier dán filmrendező 2006-os vígjátéka (Direktøren for det hele) alapján színre vitt A főfőnök-öt, amelynek bemutatóját május 10-re ígérik.A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készülő darab egy évek óta láthatatlan, avagy nem létező főnökkel működő cég abszurd történetét meséli el. A főfőnök székelyudvarhelyi színrevitele az abszurd történet társadalmi görbe tükrére összpontosít – derül ki a próbafolyamat során kiadott sajtóközleményből. Mint jelzik, ez a görbe tükör a felelősségvállalásról mutat fel képet, amely a köztünk élő embertípusok több fajtáját is megmutatja, és az sem kizárt, hogy még magunkra is ismerhetünk a történetben.

A cselekmény szerint egy jól menő dán kisvállalat vezetője, Ravn, el szeretné adni a cégét a régi kollégái tudta nélkül, mintegy kisemmizve őket. A vevő, egy izlandi üzletember, azonban kizárólag a cég első számú emberével hajlandó tárgyalni, aki viszont kitalált személy: Ravn találta ki az évek során, azért, hogy a kellemetlen döntéseiért ne haragudjanak meg rá a kollégái. A „főfőnök” így eddig kizárólag e-mailben kommunikált a kollégákkal, de az eladás miatt egy élő személyre van szükség, ezért Ravn felbérel egy állástalan színészt, Kristoffert, hogy a tranzakció idejére játssza el az amerikai főfőnök szerepét. A bonyodalom akkor tetőzödik, amikor Kristoffer annyira beleéli magát a szerepbe, hogy jó főnökhöz méltóan kezd el viselkedni a kollégákkal.

Rendező: Anger Zsolt m.v., díszlet: Erdős Júlia m.v., jelmez: Mettler Emese m.v., hang: Boca Hunor-Lehel, fény: Tóásó István, ügyelő: Máthé Miklós Mónika. Szereposztás: Kristoffer: Barabás Árpád, Ravn: Kozma Attila m.v., Kisser: Bekő Fóri Zenkő, Lise: Pál-Varga Márta, Finnur: Tóth Árpád, Tolmács: Pál Attila, Heidi: László Kata, Nalle: Szűcs-Olcsváry Gellért, Spencer: Dunkler Róbert, Gorm: Esti Norbert, Mette: Boda-Szász Kriszta.

Anger Zsolt mögött már áll egy legendás A főfőnök-rendezés: a budapesti Radnóti Színházban 2010-ben rendezte meg ezt a darabot, és a produkció 125 bemutatót ért meg – 6 évig volt műsoron.

Kapcsolódók

Kimaradt?