Vendégmunkásokról készített előadást Csíkszeredában a Hargita Együttes

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes alkotócsapata új előadása premierjére hívja a tánckedvelőket csütörtökön este 7 órától. Az Erdély Pont` Ma című előadás rendezője és koreográfusa a magyarországi Diószegi László.

Különleges táncszínházi előadással jelentkezik csütörtökön Csíkszeredában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Városi Művelődési Házban este 7 órától bemutatásra kerülő Erdély Pont` Ma című előadás célja egyaránt „emlék és riasztás” – fogalmazott az előadás ismertetőjében az alkotócsapat meghívott rendező-koreográfusa, Diószegi László, aki a forgatókönyvet is jegyzi. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült műsor az elvándorlás érzékeny témáját ragadja meg, és a tánc nyelvén szól elidegenedésről, gyökérvesztésről, a hagyományos életformák leépüléséről.

Diószegi László, akit a Hargita Együttes közönsége két éve A magyar tánc évszázadai című előadás narrátoraként is megismerhetett, ezóttal úgy látja: az erdélyi magyarság és népművészet ma talán még nagyobb veszélyben van, mint harminc évvel ezelőtt.

„Az évszázados kincseinket, a magyarságot ma nem a román nacionalizmus, a kommunista diktatúra fenyegeti. Ezek könnyen felismerhető, nyilvánvaló veszélyek voltak, amelyekkel összefogással, erős hittel és elszántsággal eredményesen szembe lehetett szállni” – fogalmaz a rendező.

Szerinte igazi aggodalomra ad ma okot az, hogy a hagyományos, közösségi ünnepeinket, köztük például a keresztelőket, katonabúcsúkat, bálokat és kalákákat felváltják „az ócska import alkalmak, amelyek gagyi, üzleti akciókká silányítják értékeinket”.

A „pénzszerzés reményétől megszédült”, külföldön boldogulást kereső fiatalok, a búcsúzó, honvágytól szenvedő, majd hazatérő fiú sorsát elbeszélő modern táncjátékban a rendező ezúttal is – akárcsak korábbi rendezésében – a magyar néptánc-anyaghoz nyúl. Az előadás során az autentikus népzene mellett feldolgozások egyaránt hallhatóak. A táncok sorában csíki, gyimesi, kalotaszegi, küküllőmenti, magyarlapádi és szászcsávási táncokat láthatunk.

Az előadás lírai, dokumentumszerű érdekessége, hogy az 1950-es években a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosává lett Léka Géza 2016-ban megjelent Árva ragyogás című könyvéből származó részletek is elhangzanak az előadás szerves részeként. A szerző édesanyjának írt levelei Lőrincz Ágnes adaptálásában és Györfi Erzsébet tolmácsolásában hangzanak el.

Az előadás alkotói:
Rendező-koreográfus, forgatókönyvíró: Diószegi László
Levelek: Léka Géza, Lőrincz Ágnes
A Londoni jelenet koreográfusa: Szőllősi András
Zene: Kiss Ferenc, Csoóri Sándor „Sündi”, Mihó Attila
Felvételről közreműködik: Mihó Attila és zenekara, Zurgó Együttes, Györfi Erzsébet
Igazgató, művészeti vezető: András Mihály

Jegyet elővételben a csíkszeredai Városi Művelődési Ház jegypénztárában lehet váltani,  délelőtt 10-13 és délután 17-19 óra között.

Kapcsolódók

Kimaradt?