Megnyílt a Barabás Miklós Céh országos kiállítása Kolozsváron

Pénteken megnyílt az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh országos kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeumban, illetve a Minerva Házban. A művészeti szervezetnek 8 éve nem volt ilyen nagyszabású közös tárlata, a Bánffy-palotába pedig 1994-es újjáalakulása óta először nyert bebocsáttatást.

A Barabás Miklós Céh 88 éves, 1929-ben hozta létre Kós Károly és Szolnay Sándor, 1944-ben megszűnt, majd 1994-ben a régi tagok közül Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezte az újjáalakulását, elevenítette fel a szervezet történetét a pénteki megnyitón Németh Júlia műkritikus.Azóta több közös kiállítás volt, a kolozsvári csoport néhány éve minden januárban, a magyar kultúra napjához kapcsolódva kiállítást rendez a Minerva Házban, a legnagyobb megmozdulást viszont a céh 80. születésnapján sikerült összehozni a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban.

A Barabás Miklós Céh elnöke, Kolozsi Tibor elmondta, hogy a Céhet olyan erdélyi képzőművészek, kritikusok alkotják, akik a névadó művész szellemében alkotnak. Barabás Miklós „komoly hivatástudattal rendelkező világpolgár” volt, nagyvonalú és előítélet-mentes, fűzte hozzá.A kolozsvári kiállítás jelentős a 8 év alatt felgyűlt anyag mennyisége miatt is – mintegy 200 mű látható – de azért is, mert 1996 óta a Barabás Miklós Céh többször próbált sikertelenül bejutni a Művészeti Múzeum termeibe. A jelenlegi igazgató, Lucian Nastasă-Kovács szívesen látta a szervezetet, amiért a megnyitón számos köszönő szó mellett díszoklevelet és egy Vetró András szobrászművész készítette emlékplakettet is kapott. A Céh ugyanígy köszönte meg a támogatást Tibori Szabó Zoltánnak, a Minerva Kulturális Egyesület elnökének és a Communitas Alapítványnak is.Az országos kiállítások történetében először egy fiatal művészettörténészre bízták a munkák rendszerezését. Bordás Beátának, a kolozsvári Művészeti Múzeum fiatal muzeológusának ez volt az első kurátori feladata és nem lehetett könnyű dolga: egy tematikailag, műfajilag és minőségileg heterogén műtömeget kellett ráncba szednie. Ebben Németh Júlia, Kolozsi Tibor, Sipos László és Székely Géza is segítették, illetve egy fiatal önkéntes-csapat is.

A megnyitón többször utaltak arra, hogy a Céhtagok között voltak és lesznek még zsörtölődések az elrendezés miatt. „Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem tudunk létrehozni, mindig lesznek kommentárok, de hát ilyen a világ” - szabadkozott Németh Júlia.Mint Bordás Beáta a Maszolnak elmondta, a céh tagjai fejenként két munkát küldhettek be a kiállításra, emellett volt néhány meghívott román művész is. Az eredeti tervtől eltérően nem volt zsűrizés, minden bekerült a kiállításra, csak azt kellett eldönteni, hogy mi marad a Bánffy-palotában és mi kerül át a Minerva-házba, tette hozzá.A kiválogatott műveket társítani kellett egymáshoz a múzeum falain. „Az egyik alapelv az volt, hogy csoportosítsuk a grafikát, végül a fotó, textil és a kerámia is felkerült az emeletre, a földszinti termekben pedig a festészeti és szobrászati alkotások kaptak helyet” – mesélte Bordás Beáta. Koncepciója az volt, hogy nem művészek szerint rendezi el a munkákat, hanem tematikailag csoportosítja őket, illetve arra törekedett, hogy a színviláguk hasonlítson, harmonizáljon egymással, hogy ne „oltsák ki” egymást a művek. Szerinte jól sikerült például ez az „arany-fehér fal”.A tematikai csoportosításra pedig ez a „vicces sarok” az egyik példa, ahová Kőmíves Andor vegyes technikával készült, rajzfilmfigura-montázsai és más, álomvilágra hasonlító, gyerekrajz-szerű munkák kerültek.A kurátor szerint a munkákból kiindulva nem lehet generációkat elkülöníteni a Barabás Miklós Céhben. Elárulta, volt olyan dolog, amin válogatás közben meglepődött, például egy témájában és színkezelésében is fiatal kéz munkájának tűnő festményről kiderült, hogy az 1943-ban született Sipos László festette.Húsörlő-szobrot, afrikai land artot és sok más érdekességet is láttunk a kiállításon, többek között ezt a Károly-herceg portrét is.Február 12-ig bárki meglepődhet vagy saját kedvenceket fedezhet fel a bemutatkozó szerint „a kortárs vizuális művészet 150 jelentős művészét” tömörítő Barabás Miklós Céh kolozsvári kettős kiállításán.

Kapcsolódók

Kimaradt?