Diákvetélkedő, könyvbemutató, kiállításmegnyitó: nagykorú lett a Bernády Napok

Szombaton koszorúzással folytatódott Marosvásárhelyen a pénteken startoló 18. Bernády Napok rendezvénysorozat, amelyet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervez az egykori városépítő polgármester emlékének tiszteletére.

A szombat esti ünnepi műsor keretében adják át a Bernády-emlékplakettet annak a marosvásárhelyi személyiségnek, aki tevékenységével hozzájárult a város fejlődéséhez. Azt, hogy ki a díjazott, csak a gálaesten derül ki.

Nagykorú lett a rendezvénysorozat

Nagykorú lett a Bernády-rendezvénysorozat – fogalmazott Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a péntek délutáni könyvbemutató. Az érdeklődök a Galéria a Bernády Házban 2 című kötettel ismerkedhettek meg.

A Bernády Ház 1995 óta rendszeresen szervez képzőművészeti kiállításokat. A húsz év alatt 225 kiállítást rendeztek, köztük volt festészet, szobrászat, textilművészet, grafika, hagyományos és újszerű, egyéni és csoportos. A művészek által adományozott műalkotásokból jelentős gyűjtemény keletkezett, közel 200 képzőművészeti alkotást mondhat magáénak a Bernády Ház.

Hat évvel ezelőtt, 2009-ben adták ki a Galéria a Bernády Házban című kötetet, amelyben 72 művészt mutattak be, most pedig a gyűjtemény azóta gyarapodott részét a Galéria a Bernády Házban​ 2. című albumban foglalták össze. A könyvbemutatót a kiállításmegnyitóval kötötték össze, ahol 70 alkotás látható, festmények, grafikák, kompozíciók, kisplasztikák.

„Az elmúlt 18 év alatt a Bernády Alapítvány, e kulturális rendezvénysorozat szervezőivel és alkotóival együtt, egy nagy családdá nőtte ki magát. Ez másként nem is lehetett volna, hiszen, amint a számok is mutatják, már 20 éve, hogy együtt szervezzük ezeket a kiállításokat évről-évre” – fogalmazott Borbély László. 

„Az évek során, kiállítóinknak, támogatóinknak köszönhetően, értékes műalkotások kerültek birtokunkba, amelyeket ezen kötetek révén szeretnénk megosztani másokkal is. Az albumok, a rendezvénysorozat, a tárlataink és a már hagyományossá vált diákvetélkedők is egyetlen célt szolgálnak, éspedig azt, hogy a jövő generációiban tudatosítsuk azt, hogy mennyire fontos azoknak az értékeknek az ápolása, amelyeket mi, marosvásárhelyi és erdélyi magyarok képviselünk” – mondta.

Hozzátette, folytatni kell ezt a munkát, és ami a jövőbeni terveket illeti, szerinte Marosvásárhelynek egy újabb galériára lenne szüksége, amely nagyobb teret tudna biztosítani a kortárs képzőművészek kiállításai számára, mert mint mondta: a Bernády Ház, szerencsére, gyakran szűknek bizonyul.

A kiállítást Nagy Miklós Kund méltatta, a Bernády Házban szervezett tárlatok állandó házigazdája. Elmondta, a kötetben azok a szövegek olvashatók, amelyek egy-egy megnyitón hangzottak el, és azt követően a Népújság Múzsa című kulturális-művészeti mellékletében is megjelentek.  Nagy Miklós Kund mellett Sebestyén Mihály, Bocskay Vince és Túrós Eszter szövegei is szerepelnek.

Elhangzott, a Bernády-galéria híre messze eljutott, eseménynek számít egy-egy kiállításmegnyitó. A kuratórium a felkért művészekkel év végén szokott összeülni, hogy eldöntse, ki az a 10-12 alkotó, akinek a következő esztendőben lehetőséget adnak, hogy kiállítsa munkáit. A mostani tárlaton többek közt Simon Endre, Kolumbán-Kántor Zita, Paulovics László, Kuti Dénes, Izsák Márton, Bordi András, Haller József, Kákonyi Csilla, Márton Árpád, Nyilka Róbert, Czirjék Lajos, Kozma Rozália, Gyarmathy János, Kiss Levente munkái láthatók.  

A tárlatnyitón és könyvbemutatón Alex Cioată és Domahidi Péter zeneszakos diák lépett fel, illetve Bálint Örs, a Művészeti Egyetem hallgatója Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta.

Vetélkedő fiataloknak

Mint minden alkalommal, a szervezők most is odafigyeltek a fiatalokra, a szokásos vetélkedő ezúttal sem maradt el. Simon György, a vetélkedő fő szervezője és irányítója elmondta, nagyon népszerűvé vált a verseny, 28 csapat állt össze idén az öt- és nyolcadik osztályos tanulókból, akik Fodor János történésszel előbb egy városnéző túrán vettek részt, megismerkedtek a Bernády György által építtetett intézményekkel, épületekkel, majd azt követte a tulajdonképpeni vetélkedő a Bernády Házban.

A gimnazisták feladata egy riport, interjú vagy kisfilm készítése volt egy Bernády-kutatóval. A középiskolás diákok Soós Zoltán, Fodor János és Oniga Erika történészeket interjúvolták a témában. A zsűri – Nagy Miklós Kund, Fodor János és Simon György – értékelte a munkákat és a díjazottak mellett valamennyi résztvevőt ajándékcsomaggal jutalmazta. 

Koszorúzás és gálaest

Szombat délelőtt a református temetőben megkoszorúzták Bernády György síremlékét, illetve a szobrát a Bernády-téren.

Este 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik A lélek anyanyelvén című ünnepi műsor, amely keretében átadják a Bernády-emlékplakettet, ezt Bogdán Zsolt színművész és  ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész előadása követi. Műsoron Székely János, József Attila, Dante, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Kányádi Sándor költeményeiből, illetve Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gerschwin és Bartók szerzeményeiből hallhat összeállítást a közönség. A belépés az eseményre díjtalan. 

Kapcsolódók

Kimaradt?