Kultúrával telik meg Sepsiszentgyörgy épülő főtere

Sepsiszentgyörgyre érkezik a TIFF Filmkaraván. Szeptember 11 és 13-a között, péntektől vasárnapig ingyenes szabadtéri filmvetítéseknek, klasszikus zenei koncertnek és kreatív műhelynek ad otthont Sepsiszentgyörgy.

Barta Mónika, a városháza Városimázs Irodájának vezetője a Maszolnak elmondta: „Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít” jelszóval  a város épülő főtere ad otthont az ország legnagyobb filmfesztiválja, a TIFF karavánjának.

Az eseményhez kapcsolódóan a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt keretében elindítják a „klasszikus zenét a főtérre ” című sorozatot, amelynek keretében az időszakosan sorra kerülő klasszikus zenei koncertek a főtér munkálatainak előrehaladtával egyre nagyobb méretűvé válnak. Pénteken este fél kilenctől a Sepsi Kamarazenekar vonósnégyese ad koncertet. Hétvégén még sorra kerül a „Feldobjuk a labdát” című, kultúraépítőknek szóló, kreatív műhelyfoglalkozás is.

Barta Mónika rámutatott, hogy a TIFF Filmkaraván először érkezik a háromszéki megyeszékhelyre. A nézőknek pénteken lehetőségük lesz megtekinteni az év egyik legtöbbet vitatott román filmjét, a Miért én?/ De ce eu? című produkciót, Tudor Giurgiu rendezésében. A politikai thriller Cristian Panait ügyész valós esetét dolgozza fel, aki 2002. április 10-én – csupán 29 évesen – öngyilkosságot követett el a ránehezedő politikai nyomás következtében, miután egy másik ügyész dossziéját kezdte el vizsgálni.

A sepsiszentgyörgyi vetítések sora A berni követ/ Ambasadorul din Berna című filmmel folytatódik szombaton. A film Szász Attila rendezésében meséli el két magyar emigráns történetét, akik betörnek a berni magyar nagykövetségre, és túszul ejtik a diplomatát. Miközben az épületet körbeveszi a svájci rendőrség, a berni magyar emigránsok pedig spontán tüntetésbe kezdenek az utcán, a követség falai között feszültséggel és fordulatokkal teli túszdráma bontakozik ki.

A Filmkaraván utolsó estjén, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabadság tér egy látványos fekete komédiának ad otthont, melyet idén Oscar díjra jelöltek. Az Eszeveszett mesék/ Povești trăsnite című film hat bizarr történetből épül fel, melyek egyre meghökkentőbbek és szórakoztatóbbak, a hangulatot fokozva. A repülőgépben játszódó sorsjátéktól a volánnál való túlkapásokig, az Eszeveszett mesék a társadalom hibáival teli, komikus portrét ígér.

A sepsiszentgyörgyi filmvetítések minden este fél tíztől kezdődnek a városközpontban. Részletek a filmekről és a programról itt  vagy Facebookon a „Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít” oldalon elérhető. 

Kapcsolódók

Kimaradt?