Máthé Annamária: „Az álmok macerásak”

Nem hisz abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni: jó kell lenni emberként, vagy megrekedünk alkotóként – mondja a székelyudvarhelyi Máthé Annamária, a gyergyói Figura Stúdió Színház idei Bocsárdi Gabriella-díjas színésze, Kisvárdán nemrég egyéni alakításért elismert színművésznő.

Ha a névjegyét kérjük: mi az, amit föltétlen elmondana magáról, szakmai- és személyes vonatkozásban?

Azt hiszem, leszoktam arról, hogy reggeltől estig a színházról beszéljek. Buta megfelelési kényszer vesz erőt rajtam, ha magamról kell nyilatkoznom. Ilyenkor lefagyok.  A színpadi szerepeimben, és munkám mögött viszont ott vagyok, nincs mellébeszélés, mindenki láthatja, kicsoda Máthé Ancsa.

Egy kollégám szerint én vagyok a legalacsonyabb, bandzsi színésznő Erdélyben, aki mindent elnéz. Ez az „egyediség” együtt jár azzal, hogy sokat gyámbásznak, emelgetnek és dobigálnak, de babusgatnak is.

Mi az álma a székelyudvarhelyi Máthé Annamáriának – és mit jelent ebben az álomban Gyergyószentmiklós és a Figura?

Ha voltak is álmaim, lefordítottam őket gyorsan, hétköznapi dolgokká, kisebb-nagyobb célokká. Az álmok macerásak, frusztrációs mellékhatásokkal. Szóval, mindig csak araszolgattam, végzősként az volt a célom, hogy eldöntsem egy életre, akarok-e a pályán maradni. Akartam. A többi már adta magát, kellett egy színház, ami befogad. Ahol versenyvizsgát hirdettek, én ott voltam. Temesvár volt az első stáció, felszántottam a próbatermet (így szeretek emlékezni), de nem jártam sikerrel.

Nem estem kétségbe, a fene tudja honnan, de éreztem, hogy ősszel már valahol egy próbatáblán ott lesz a nevem. Udvarhely volt a következő színház, ahol nem versenyvizsgáztam, csak tárgyaltam, végül újabb sor remegés és felvettek a Figurához, négy másik végzőssel együtt. Azóta több korszakon átestem, volt a „bébihájas színésznő” korszak, a „margarinos kenyeres” korszak, az„igyunk reggelig” korszak, a „miért nem én kaptam azt a szerepet” korszak, az „üsse már le valaki a pitbullt bennem” korszak, visszaszelídülés, szerelem és a jó feladatok ideje. Ez az én esetem a Figurával és Gyergyóval. Nem élek a „mi lett volna, ha...” kérdés lehetőségével.

Most így Kisvárda után, ahol sok „belső titkot" is megtud a többi színházakról: mivel küzd ez a színészgeneráció, itthon? Mivel általánosan, kisebbségiként?

Az állandó idegeskedés a számlák és pénzügyek miatt, régi lemez, de még mindig forog sok színész életében. Én nem hiszek abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni.  Aki nincs jól emberként, előbb utóbb megérzi a lassulást és megreked alkotóként.

A megalkuvásra és a véleménytelenségre idomított színészek fele annyira értékes alkotói egy színháznak, mint társaik, viszont csendesebbek. Nem veszekedni, ellenszegülni, sértődni kell, hanem implikálódni a társulati létbe, megtanulni érvelni általunk lényegesnek tartott elvek mellett, közösen ötletelni a darab és a színház érdekében. Úgy gondolom, ha egy vezető inspirálja csapatát, ez így is történik. Persze mindenki tudja, mert sokszor elmondták nekünk, hogy a színházban nincs demokrácia.  Talán ez is forrása egy véget nem érő belső konfliktusnak, küzdelemnek.

Milyen Gyergyóban élni? Itt kapta meg a Bocsárdi Gabriella díjat. Mit hoz egy ilyen díj, változik valami a hétköznapokban?

Gyergyóban élek hét éve. Néha bosszant az igénytelenség, amit tapasztalok. Itt nincs rongyrázás, az emberek nehezebben barátkoznak, lassabban nyílnak meg, a nagyképűséget egyenesen utálják. Megtalálható itt minden embertípus. Szeretem a kisvárosi létezést. Nem tudnám magamat egy nagyobbacska városban elképzelni. A szüleim is közel élnek hozzám. Időközben lett pár lojális barátom. A „celebek”, akiket ismerek Gyergyóban, szerény emberek, nem villantanak, teszik a dolgukat. Minket Figurásokat szeretnek is meg nem is. Nem osztjuk meg a gyergyóiakat, egyszerűen csak még sok dolgunk van, több embert kell „megérintenünk”. Itt egy elismerés, hamar lecseng.

Időről időre elvágyódik valamerre, valahová messzire, „az Élet rövid" érzéssel?

Amikor elegem van a télből és a rossz időjárásból, biza eszembe jut egy-két tengerpart, ha feldühítenek, gondolatban meg is veszem a jegyet a következő vonatra. A kedvesem és a családja sokat segített az évek során, ha ők nincsenek, meglehet, más irányt vett volna az életem, talán már nem élnék Gyergyóban.  A mostani életemmel semmi bajom, hálás vagyok azért, amim van. Együtt döntünk Péterrel, s ha majd egyszer elvágyódunk, emeljük kalapunk.

Eddig több szerepben is kipróbálhatta magát. Melyik volt a legtesthezállóbb? És melyik szipolyozta ki a leginkább?

Talám furcsán hangzik, de a mese-szerepeim  mind testhezállóak voltak, egy sor állatkát és lényecskét alakítottam már, sok játékosságot vihettem ezekbe a szerepekbe, szabadon és lazán. A nők mindig lenyűgöztek, a sokféleségükkel, titkaikkal. A legizgalmasabb anyag, amivel dolgozhattam, az maga a Nő volt. Ezek a szerepek rengeteg idegrendszert, lélekbúvárkodást, önvizsgálódást igényeltek. Woyzeckből Marie, MurlinMurlo, Mirandolina, a Fiatal Nő – mind küszöbei voltak egymásnak. Jól éreztem magam a mozgásszínházi előadásokban is.

Ki a példaképe a szakmából?

Paul Giamattit mindig jó nézni. Bárcsak annyit tudnék a szakmáról és emberekről, mint ő. Az egyetemi évek alatt dúsabb volt a példaképtáram, telis- tele istenített tanárokkal. Manapság, mert rálátunk egymás nyavalyáira, nem is annyira példaképeim, inkább csak tanáraim vannak, a színházi szakma minden ágából. Vannak olyan emberek, akiktől folyamatosan sokat tanulhattam és olyanok is, akik egyetlen tanácsukkal segítettek hozzámnőtt hibákat levakarni.

Milyen célt tűzött ki, amit föltétlen el szeretne érni, még az idén?

Jó passzban vagyok, sok ötlettel és energiával, amiket nem akarok veszni hagyni. Még nem tudom, milyen szerepeket kapok a következő évadban. Friss dolgokra vágyom. Szeretnék diákokkal dolgozni, egyéni műsoron is töröm a fejem, de semmi konkrét ezidáig.

Min múlik a siker?

A siker az idejében felismert lehetőségen és az egyénen múlik: hit, következetesség, szorgalom, önreflexió, állóképesség és erős gyomor szükségeltetik.

Mit jelent a kisvárdai díj?

A kisvárdai fesztiválról díjjal hazatérni nem mindennapi esemény az életemben. Örömmel tölt el, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon sokan gratuláltak és veregették meg a vállamat. Élvezem, hogy ma és talán még holnap is egy kicsit jobban szeretnek az emberek.  Aztán csend, nyár és pihenés következik. Szeretek pihenni, de próbálni még inkább.  Az elismerés, amiben részesültem, talán ennek is köszönhető. Nem mondok újat azzal, hogy a színház csapatmunka, és örömmel dolgozni a legáldásosabb.  A „Kés a tyúkban” szeretett és féltett ügyünk  Barabás Árpád rendezővel, Szabó Eduárddal és Giacomello Robertóval. Végtelenül hálás vagyok, hogy a fiúkkal dolgozhattam és számomra a díj egyenlő azzal, hogy jó úton járunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?