Európa elveszítette legidősebb aktív színészét – mondta Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a századik évében elhunyt művész, Senkálszky Endre temetésén. A színház örökös tagjának koporsóját az intézmény előcsarnokában ravatalozták fel, itt vettek tőle búcsút pályatársai, tanítványai, nézői.

A színészek négyesével, felváltva álltak őrt az európai színjátszás nagy öregje, Senkálszky Endre felravatalozott koporsója körül a kolozsvári magyar színház előcsarnokában. A századik életévében eltávozott Senkálszkyt - aki három évvel ezelőtt még játszott a III. Richárdban - Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos búcsúztatta egyházfiként és jóbarátként egyaránt. A társulat mellett a nézők közül is sokan összegyűltek a Szamos-parti színháznál, hogy leróják kegyeletüket a művész előtt, aki hetvenöt éves munkássága végéhez közeledve már élő színháztörténetként járt közöttünk.

Tompa Gábor, a társulat igazgatója búcsúbeszédében azt mondta: Senkálszky halálával Európa elveszítette legidősebb aktív színészét. Nem mindennapi életművet hagyott maga után, és mindvégig hű maradt elvéhez, hogy a színháznak ki kell mondania az igazságot. „Senkálszky Endre számára a színházban - akárcsak a teniszpályán - nem volt elveszett labda, nem volt elveszett játék, és mindig a fair-play volt számára a legfontosabb” – emlékezett a direktor, aki hozzátette: fanatikus kitartást és alázatot tanult a szakmai szeretett Bandi bácsijától.

Senkálszky Endre utolsó, 97 éves koráig játszott szerepének sorai:
"Ha elborul, a bölcs ember köpenyt vesz,
Ha hull a lomb, nincs messze már a tél.
Ha alkonyul, ki nem vár éjszakát?
Korai vihar ínséget jelent.
Tán minden jó lesz: ha ezt adja Isten,
Több, mint amit érdemlünk és várhatunk."
(William Shakespeare: III Richárd, Senkálszky a Harmadik polgár szerepében)

Kötő József tanítványként, barátként, munkatársként búcsúzott az elhunyttól. Kötő – aki maga is betöltötte néhány évig a kolozsvári magyar színház igazgatói tisztségét – emlékeztette az egybegyűlteket: Senkálszky Endre 1964-ben kerül az intézmény élére, akkor, amikor elkezdődött a totalitarizmus részéről jövő kulturális genocídium, és a színház a túlélés eszközévé vált. Művészi alakításairól a színháztörténész azt mondta: Senkálszky bebizonyította, hogy a jó színész rendkívüli műfaji metamorfózisokra képes. „Hídember volt: kortársainak közvetítette a hagyományok üzenetét” – tette hozzá Kötő József.

Az aktív színészek nevében Bogdán Zsolt emlékezett a kolozsvári magyar színház deszkáin 75 éven keresztül játszó mesterre, aki tanácsot adni is, fogadni is szeretetteljesen tudott.

Visky András, a színház művészeti aligazgatója úgy fogalmazott: Senkálszky Endre „élettel betelve” távozott el: maradéktalanul betöltötte földi hivatását, a közönség, a szakma kitüntetően szerette, igazi „atya” volt, a szónak legigazibb, mára feledésbe kerülő értelmében. „Benne úgy sűrűsödött össze az idő, hogy az embert végtelen nyugalom szállta meg a közelében. Halálával – mondta Visky – véglegesen lezárul egy korszak a színháztörténetben: a hivatás szentségének korszaka.”

Az elhunyt művészt a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.