„Valaki útravált...” – Adyról és a poggyász-létről értekeztek Nagyváradon
Budapest után Nagyváradon mutatták be először a „Valaki útravált…” – az úton lévő és kiútkereső Ady Endre című díszalbumot, amely Ady Endre halálának centenáriumi éve záróakkordjaként idén januárjában jelent meg.
Érdeklődőkkel telt meg a Szigligeti Stúdió Fehér-terme szombaton délután, Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője a Törzsasztal plusz rendezvénysorozat meghívottját, Dr. Boka László irodalomtörténészt, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatóját, a díszalbum szerkesztőjét és ötletgazdáját kérdezte a kötetről. A közönség bepillantást is nyerhetett az albumba, hiszen a beszélgetés ideje alatt a háttérben, kivetítőn az abban szereplő fotográfiák, kéziratok, dedikációk stb. bizonyos képei peregtek.
A díszalbumban két fontos tanulmány is helyet kapott, ezek szerzői Rózsafalvi Zsuzsanna és Boka László. A József Attila-díjas irodalomtörténész elmondta: kollégáját arra kérte, Ady Endre valós utazásairól és a helyek, terek identitásformáló szerepéről írjon egyfajta kronologikus rendben, míg ő ezzel párhuzamosan a költő „belső utazásairól”, kiútkereséseiről, vívódásairól, s ezek költészettörténeti lecsapódásairól, az utazásmotívumokról kívánt újszerű, a rögzült, kanonizált képet némiképp árnyaló összefoglalást adni.
Út, utazás, menekülés, számvetés
Mint elhangzott, az album anyagát az OSZK gazdag, közel 1 200 darabra rúgó Ady-dokumentumaiból és relikviáiból válogatták. Ezek nem képeznek egységes egészet, egyes darabjai a kézirattárban, mások – például Reinitz Béla megzenésített Ady-versei – az OSZK zeneműtárában találhatók. A magyar nemzeti könyvtár már 1919-től elkezdte gyűjteni ezeket az anyagokat, s legtöbbjüket különböző Ady-kortársak (Révész Béla, Bölöni György, Emőd Tamás) hagyatékaival vásárolták meg. Az OSZK és az MMA Kiadó támogatásával megjelent, igényes díszkötetben unikális darabok jelennek meg, például Ady Endre 1909-es autográf önéletrajza, amelyet a Nyugat felkérésére készített, Lédának szóló dedikációk, képeslapok, magánlevelek, ismeretlen fotók, szerződések, Ady rendőri és vasúti igazolványai és természetesen versek felbecsülhetetlen értékű kéziratai. Az OSZK-ban egyébként az albumhoz kapcsolódva kiállítást is megnyitottak a relikviákból, ez március 20-áig még látható.
Mint elhangzott, Ady Endre költészetében sokszor feltűnnek az utazásmotívumok, verseit áthatják az úton levés, a bolyongás képei, de a tragikusan rövid, 42 esztendőnyi életút alkotói éveire ugyanakkor a keresés, magányosság és otthontalanság – a költeményeiben gyakori bolyongás – is jellemző, hiszen nem szabad elfeledni, hogy a hónapos vagy szállodai szobákban, később egészségi állapota okán szanatóriumokban is élő Adynak érmindszenti gyermekkorától a budapesti, Veres Pálné utcai lakásig nem volt igazi otthona.
A szerzők készítettek egy térképet is Ady valós utazásainak helyszíneiről, amelyen éppúgy szerepel Érmindszent, mint Párizs, Budapest, Nagyvárad, Velence, Csucsa vagy éppen Monte Carlo és Ótátrafüred. Ez ma nem is lenne feltűnő, azonban Ady korában, 110-120 évvel ezelőtt nem volt jellemző annyi utazás, amit a költő megtett, hívta fel a figyelmet az irodalomtörténész az Adyt jellemző „poggyász-lét” kapcsán. A „hotelszobák lakója”, a kósza Ady tértapasztalata minden esetben a helyét nem lelő ember attitűdjét vetíti előre, aki a helyváltoztatásoktól, utazásoktól remél valamiféle megoldást, megnyugvást, menedéket, társadalmi harcaiban éppúgy, mint magánéletében, viharos Léda-szerelme és nem kevéssé vívódó istenkapcsolata terén is. Ezeket az utazásokat mégis rendszerint csalódások, kiábrándulások, kudarcok követik.
A Mindenség-keresés kudarcai
Fontos Ady életében az 1908-1911 közötti úgynevezett önelemző időszak, ami furcsamód szakmai sikereinek, végső beérkezésének az ideje, ugyanakkor a saját önkanonizációját, és az egyfajta magabiztos „macsó”-képét korábban tudatosan építő költő ebben az időszakban érzi magát a legbizonytalanabbnak, legmagányosabbnak is – hangzott el. A korabeli sajtó például sikerként számol be A Holnap vagy a Nyugat szervezte matinékról, Ady magánlevelei azonban ebben az időszakban is nagyfokú bizonytalanságokról árulkodnak. A Léda-szerelem, az Isten-tapasztalat és az ezekkel párhuzamos, számára oly fontos, egyéb téren is keresett Mindenség-megtapasztalás (földi mámorokban, alkoholban, testiségben) mind kudarcos marad, kiábrándulást hoz, amely ettől az időszaktól – főként a Szeretném, ha szeretnénekverseitől – már az én lefokozásával is jár, s a harcok mellett nem egy ízben a keserű számvetésig jut.
Az alkotói életút húsz esztendeje – emelte ki Boka László – tulajdonképpen e szakmai sikerek ellenére kettéosztható e képletes zeniten, 1909 körül, de a folyamat a Lédával közös, holtan született gyermekük 1907-es tragédiájától már jól figyelemmel követhető. A sorsszerűnek hitt Léda-szerelem végzetes megkopása, az irodalmi élet zajos vitái idején már Párizs sem nyújt számára menedéket. A szerelmi kapcsolatot 1912-ig számos kisebb szakítás tarkítja. De a végső búcsú is kettős.
A Valaki útravált belőlünk (mely az album címét is ihlette) a tulajdonképpeni szakító-vers Boka szerint, csakhogy ez rezignált, szomorú, s kevesebben is ismerik, mint a külvilágnak szóló, kegyetlen „kirakatverset”, az Elbocsájtó, szép üzenetet. Ady szerepei itt is jól megmutatkoznak. A Valaki útravált belőlünk ugyanis épp a Hiába hideg a Holdban (a Nagyváradon, 1909 őszén született gyönyörű versben) megidézett összeforrottságot, a két félember egykori egymásra találását és az Adyban egyként élő „asszony-rész” kiszakadását, a pótolhatatlan veszteséget, a szerelem észrevétlen elmúlását, fájó elkopását gyászolta el. Egy hónappal később azonban már az „általam vagy, mert meg én láttalak”-attitűd lett meghatározóbb.
Ady élete látszólag megnyugvást kap majd a Csinszka-házasság révén, de a nagybeteg, reménytelenül is az Istent kereső Ady élete utazásai megfogyatkoznak, többek közt a világháború miatt is, s élete egy keserű pontján Ady kettétépi régi, szeretett Bibliáját. A „nonkonform-ember tragédiája” az Adyé, hiszen a szerep, amit épített, a maszkok, amiket tudatosan magára öltött, 1908 után már lehetetlen volt, fogalmazott Boka László. Aki mindenkitől különbözni akar, vagy különbözni kénytelen, az eleve meg nem értéssel és magányosággal küzd. Ady teljességgel tudatában volt ugyanakkor – mint ő maga fogalmazta meg első, Csinszkának szóló levelében még 1911-ben – hogy a „nagyszerű versekért gyalázatosan sikertelen élettel fizetünk”, hangsúlyozta Boka László.
A Léda-szerelem után 1912-őt követően a „kis női csukák” ideje következik, a Boncza Bertával való személyes találkozásig, Adynak azonban Csucsa sem válik otthonává. A költőt ugyanakkor az első világháború kitörése után a besorozás lehetősége is nyomasztja, az 1916-os román betörés után pedig ott látja a lakásuk előtt a székelyföldi menekülteket, „a futó Erdélyt”, ekkor születik az Ember az embertelenségben című verse is. Adyék végül 1917-től Pesten találnak otthonra, utolsó éveit ott tölti a költő.
Mint a beszélgetés végén elhangzott, az Ady centenáriumi év ugyan lezárult, de az évek során Adyról írott tanulmányainak kötetbe rendezését is tervezi a Törzsasztal plusz szombati vendége, Boka László, másfelől az MTA Bolyai-ösztöndíjasaként A Holnap-ról szóló monográfián dolgozik épp. Mint mondta, akárcsak Adyt, ezt is egyfelől túlzó kultusz övezi, másfelől azonban nagyon sok aspektusát, szerepét, jelentőségét még kevéssé ismerik. A Holnap antológiák és a köréjük szerveződő Irodalmi Társaság egy versenyhelyzetet is teremtett a korban, a kezdeti, modern magyar irodalom áttörésének, térhódításának egyik legjelentősebb szereplője volt, olyannyira, hogy Budapesten többen attól féltek, hogy mai kifejezéssel élve „ellopja a show-t” a Nyugattól, ugyanakkor a váradi mozgalom hatására például Kolozsváron és Miskolcon is hasonló kezdeményezések indultak útnak.
Az est végén a nagy érdeklődésnek köszönhetően az elhozott kötetek kevésnek bizonyultak, mind egy szálig elfogytak, a tervek szerint azonban Várad szerkesztőségében és több erdélyi városban is hamarosan kapható lesz a díszalbum.