Elhunyt Térey János író, költő

Életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító – közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. A budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát, majd 1996-ban az ELTE magyar szakát végezte el. Költői pályafutását olyan jelentős kötetek jelzik, mint a Szétszóratás, Térerő, Drezda februárban, Paulus, Ultra. Írt prózát, de drámaíróként is közismert, nevéhez fűződik a Nibelung-lakópark, Kazamaták (Papp Andrással) és az Asztalizene című dráma is.Nemcsak elővette és alkalmazta a klasszikus formákat, hanem a verses regény kiterjedt hagyományát elevenítette fel és folytatta. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is.

Harcos Bálint költővel közösen írta Mundruczó Kornél filmje, a Johanna operalibrettóját. A 2006-ban megjelent Térey ULTRA című partitúrában 12 Térey-verset zenésítettek meg fiatal magyar zeneszerzők. 2007-ben KaltWasserKult címmel megjelentek válogatott versei német nyelven, a következő évben a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd című kötete francia nyelven. 2018-ban ő volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója. Egyik legutóbbi munkája, a Káli holtak című regény tavaly jelent meg, a szerző személyesen mutatta be Kolozsváron is.

Írásait angol, német, cseh, bolgár, horvát, olasz, mongol, héber és cigány nyelvekre fordították, több felolvasáson járt Európában és a tengerentúl.

Munkásságát több jelentős díjjal jutalmazták: Déry Tibor-jutalomban (1995), Móricz Zsigmond-ösztöndíjban (1995), a Magyar Rádió Petőfi-díjában (1996), József Attila-díjban (2001), a Tiszatáj díjában (2002), Füst Milán-díjban (2002), Örkény István-ösztöndíjban (2003) részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2006-ban, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2010-ben vehette át.

Kapcsolódók

Kimaradt?