Mégsem lesz állami ünnep Csehszlovákia megalapításának napja

Továbbra sem lesz Szlovákiában állami ünnep Csehszlovákia létrehozásának napja, az ellenzéki liberálisok erre vonatkozó javaslatát kedden a pozsonyi törvényhozás elutasította.

A javaslatot, amely Szlovákiában csaknem negyed évszázad után ismét állami ünneppé tette volna október 28-át, az 1918-ban létrehozott Csehszlovákia megalakulásának napját, a parlamenti ellenzék legerősebb pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) két képviselője és egy független képviselőnő nyújtotta be. A javaslatot 42 nem szavazattal 31 igen voks ellenében, 56 tartózkodás mellett utasította el a 150 fős pozsonyi törvényhozás.

A javaslat beterjesztői azzal indokolták indítványukat, hogy Csehszlovákia létrejöttének dátuma Szlovákia "újkori történetének" egyik legjelentősebb napja, valamint azzal is, hogy a történelmi eseménynek jövőre lesz a századik évfordulója. A javaslattevő képviselők emellett azt is indítványozták, hogy október 28-ának állami ünneppé tételével egyidejűleg szeptember elsejét, a szlovák alkotmány napját töröljék az állami ünnepek sorából.

A mostani kísérlet Csehszlovákia létrehozásának állami ünneppé tételére már a liberálisok sokadik ilyen - mind ez idáig sikertelen - próbálkozása volt. Október 28. a volt Csehszlovákiában az ország fennállásának egész időtartama alatt állami ünnep volt. A közös cseh-szlovák államalakulat létrehozásának dátumát 1993-ban az ugyanazon évben önállósodott Szlovákia parlamentje törölte az állami ünnepek sorából. Október 28-át 1999-ben, Mikulás Dzurinda első, jobb-, baloldali és liberális pártok alkotta széles kormánykoalíciójának idején emléknappá nyilvánították.

Kimaradt?