Újraválasztották Áder János magyar köztársasági elnököt
Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost a magyar országgyűlés hétfőn.
A titkos szavazásban 170 képviselő vett részt, mindannyian érvényesen voksoltak.
Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére 39-en szavaztak.
Áder Jánost a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.
A politikus megválasztása után a páholyban fogadta a gratulációkat, köztük Orbán Viktor miniszterelnökét.
Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.
Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (1).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (2).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (3).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (4).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (5).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (6).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (7).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (8).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (9).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2332/Download (10).jpg)