Trump bocsánatot kért Jugoszlávia NATO-bombázásáért

Hiba volt bombázni a szerbeket 1999-ben - jelentette ki Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a Nedeljnik című szerb hetilap legfrissebb, csütörtöki számának adott interjújában, majd bocsánatot kért azért, ahogyan az amerikai politika, különösen a Clinton-kormányzat bánt Jugoszláviával, illetve Szerbiával.

A szerbek bombázása, akik mindkét világháborúban a szövetségeseink voltak, nagy hiba volt. A szerbek nagyon jó emberek. Sajnos a Clinton-adminisztráció sok rosszat okozott nekik, de az egész Balkánnak is, amelyet kaotikussá tett. Korábban is többször bocsánatot kértem már a szerbektől az Egyesült Államok, különösen Clinton velük szembeni politikája miatt" - fogalmazott az interjúban Donald Trump Bill Clinton amerikai elnök 1993 és 2001 közötti elnökségére utalva.      

A NATO 1999 márciusában indított támadást Jugoszlávia ellen. Az akkor Szerbiából és Montenegróból álló országot 78 napig bombázták, a hadművelet legfőbb célja az volt, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát Koszovóban, ahol a szerbek súlyos etnikai tisztogatást kezdtek a tartomány albán lakosság ellen.

A republikánus elnökjelölt kiemelte: megválasztása esetén szorosabbra fűzi a kapcsolatot Belgráddal, és az egész amerikai külpolitika irányvonalán javít majd. 

A külpolitikai kapcsolatokról szólva kitért arra is, hogy módosítana az Oroszországhoz fűződő viszonyon is. Mint mondta: Vlagyimir Putyin elnökkel keményen bánna, ám Oroszországgal baráti kapcsolatra törekedne, mert csak így lehetne harcolni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más veszélyek ellen. 

Az Iszlám Állam elleni harcról úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi amerikai vezetők nagyon rosszul végezték a munkájukat. "Akár úgy is fogalmazhatok, hogy ők felelősek azért, hogy az Iszlám Állam és a hasonló csoportok létrejöttek. Magára hagyták Irakot, visszavonták a csapataikat annak ellenére, hogy minden tábornok azt mondta, hogy ott kell hagyni a katonaságot" - részletezte Donald Trump. A republikánus elnökjelölt szerint Washingtonnak jelenleg semmilyen ötlete vagy terve nincs arra, hogy miként oldja meg a közel-keleti helyzetet. Azt mondta: ahhoz, hogy Amerika újra naggyá váljon, folytatni kell a hadsereg erősítését, és minden harcot meg kell vívni. 

A Nedeljnik újságírója szerint Donald Trump a szerb lapnak mondottakkal szeretne szimpátiát kelteni az Egyesült Államokban élő szerbekben, akiknek a szavazata sokat nyomhat a latban az úgynevezett ingaállamokban, például Michiganben vagy Ohióban, ami - írja a lap - a választás végeredményét is befolyásolhatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?