A menekültek felkarolását szorgalmazta Johannis az ENSZ-ben

„A világ valamennyi nemzetének kötelessége megmenteni és támogatni a menekülteket” – jelentette ki vasárnap, az ENSZ New-York-i székházában Klaus Johannis.

Az államfő a világszervezet fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján mondott beszédet. Szavai szerint a menekültválság kezelése rendkívül komplex feladat: a humanitárius szempontok mellett a határok védelmére, a migránsok társadalmi beilleszkedésére és a szükséges anyagi erőforrások előteremtésére is ki kell terjednie.

„Ha a felsorolt feladatrészek teljesítésére nem találunk megoldásokat, a jelenlegi menekülthullám az összes eddiginél nagyobb lesz” – fogalmazott a tagállamok képviselői előtt Johannis. A román sajtó vasárnap emlékeztetett, hogy korábban az államfő többször is a menekültek befogadása ellen foglalt állást. „1785 bevándorlót tudunk befogadni, egy emberrel sem többet” – jelentette ki az Európai Bizottság által javasolt kötelező befogadási kvótákra reagálba.

Klaus Johannis csütörtöktől tartózkodik az Egyesült Államokban. Az elmúlt napokban tárgyalt a Wall Street üzletembereivel a romániai befektetési lehetőségekről, illetve találkozott az amerikai román közösség képviselőivel. Jövő héten fogadja őt a hivatalában Joe Biden amerikai alelnök is.

Kapcsolódók

Kimaradt?