Obama ígéri: nem folytatják a politikusok lehallgatását

Az amerikai elnök változtatásokat rendelt el az amerikai titkosszolgálatok telefonos adatgyűjtési tevékenységével kapcsolatban. Barack Obama azt mondta, hogy a mostani formájában véget akar vetni ennek a programnak.

Obama szerint az amerikai hírszerzésnek nem volt célja a törvénysértés vagy az amerikaiak polgári szabadságjogainak megsértése. A hírszerző szervek, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) is, következetesen betartják a hétköznapi emberek magánéletének sérthetetlenségére vonatkozó előírásokat – állította az elnök.

Barack Obama azt is mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni az NSA adatgyűjtési gyakorlatáról információkat kiszivárogtató amerikai informatikus, Edward Snowden tetteiről vagy indítékairól, de hangsúlyozta, hogy az ország védelme részben azoktól függ, akikre rábízták az államtitkokat.

Barack Obama a hírszerzés átalakításáról pénteken mondott beszédében megígérte, hogy nem fogják lehallgatni a baráti kormányok vezetőit. „Nem fogjuk megfigyelni a közeli barátaink és szövetségeseink állam- és kormányfőinek kommunikációját" – mondta az amerikai elnök.

Kimaradt?