Tovább bonyolódik a Görögországba történő beutazás

Július 14-ig nem elérhető az online kérdőív, amelynek kitöltése feltétele a Görögországba történő beutazásnak. Így akik eddig nem töltötték ki, halasztaniuk kell az elutazást 15-éig – közölte szombaton a bukaresti külügy.

Szerda reggeltől csak negatív koronavírusteszt felmutatásával engedik be Görögország területére a promachonasi határátkelőnél belépésre jelentkező turistákat - hívja fel a figyelmet szombati közleményében a román külügyminisztérium.

A tárca hangsúlyozza, az intézkedés július 15-e, szerda reggel 6 órától érvényes, nem pedig 14-étől, ahogyan korábban közölték. Azoknak a turistáknak, akik Promachonasnál lépnének be Görögország területére, egy legtöbb 72 órával korábban végzett molekuláris vírusteszt eredményével kell igazolniuk, hogy nem fertőzöttek.

A tesztet akkreditált laboratóriumban kell elvégeztetni, az eredményről szóló igazolásnak pedig angol nyelvűnek kell lennie, és tartalmaznia kell az illető nevét, valamint személyi igazolványának vagy útlevelének számát.

A külügy kiemeli, a teszteredmény felmutatása nem zárja ki a görög hatóságok által kért online kérdőív (Passenger Location Form - PLF) kitöltésének kötelezettségét, illetve a szúrópróbaszerű tesztelés lehetőségét sem.

Kapcsolódók

Kimaradt?