Benyújtotta lemondását Olekszij Honcsaruk ukrán kormányfő

Írásban benyújtotta lemondását Olekszij Honcsaruk ukrán kormányfő Volodimir Zelenszkij elnöknek – ezt maga a politikus jelentette be pénteken a Facebook közösségi oldalán. 

Az elnöki hivatal közölte, hogy megkapták a miniszterelnök nyilatkozatát. A közleményben egyben utaltak arra, hogy az államfő fontolóra veszi a miniszterelnök lemondólevelében foglaltakat.

Honcsaruk Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: azért vállalta a miniszterelnöki posztot, hogy végrehajtsa Zelenszkij programját. "Számomra ő (Zelenszkij) a nyitottság és tisztesség példája. Annak érdekében, hogy kiküszöböljük az elnök iránti tiszteletünkkel és bizalmunkkal kapcsolatos kétségeket, a lemondólevelet megírtam és átadtam az elnöknek, felhatalmazva arra, hogy benyújtsa a parlamentnek" - írta a kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij úgy nyerte el az államfői posztot, hogy az elnökválasztáson az ukránok "példátlan bizalmukat fejezték ki iránta". Ezért - mint Honcsaruk leszögezte - "minden joga megvan arra, hogy értékelje csapata minden tagjának hatékonyságát".

Honcsaruk azután döntött a lemondólevél megírása mellett, hogy két napja nyilvánosságra került egy hangfelvétel az interneten, amelyen állítólag ő kormánytagokkal és jegybanki vezetőkkel arról értekezik, miként vezessék félre az elnököt, amikor megmagyarázzák neki a nemzeti valuta árfolyamának alakulását és az országban zajló gazdasági folyamatokat.

A felvételen - amelynek valódiságát egyelőre a kormányoldalon cáfolják, de legalábbis kétségbe vonják - egy Honcsarukéhoz hasonlító hangú szereplő kijelenti, hogy Zelenszkij alig ért valamit a pénzügyekből, és saját magát "tudatlannak" nevezi általában a gazdasági kérdésekben.

A lemondásáról szóló pénteki üzenetében a miniszterelnök ecsetelte a tisztségében eddig eltöltött négy hónap alatt elért eredményeit. Hozzátette, hogy ezen kívül csapata megteremtette az alapot az ország 2020. évi fejlődéséhez. Kiemelte, hogy számos online szolgáltatást indítanak az elkövetkező hónapokban, amelyek - mint írta - "örökre leegyszerűsítik az emberek életét".

A miniszterelnök a fő kihívásnak az állami szektorban tapasztalható korrupció leküzdését nevezte, hozzátéve, hogy néhány hónap alatt meglehetősen nehéz megszüntetni a több évtized alatt kiépült "korrupciós sémákat". Kabinetjét "tisztességes emberek csoportjának" nevezte, és biztosított afelől, hogy "a kormányzat legfelső szintjén nincs korrupció".

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán alkotmány szerint a miniszterelnöknek a parlamenthez kell benyújtania lemondását. A miniszterelnök elveszti tisztségét aznap, amikor a parlament megszavazza menesztését. Vele együtt a parlament az egész kormányt meneszti.     

A parlament pénteken még ülésezik, a jövő héten viszont nincs plenáris hét, a képviselők a választókörzeteikben dolgoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?