Magyarul is üzent az ukrán elnök újévi beszédében

FRISSÍTVE: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magyar szavakat szőtt első, államfőként elmondott újévi köszöntő beszédébe, amelyben összefogásra biztatta honfitársait a köztük lévő különbségek ellenére.

A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és új életet kezdett Harkivban.

Majd rátért a különböző nyelveket beszélőkre, köztük példaként hozva fel Beregszász lakóját, aki - mint magyarul mondta -, "őrzi anyanyelvét". Mint fogalmazott, mindannyian ukránok, "nem tökéletesek és nem szentek, pusztán csak emberek". "Nincs olyan a mi útlevelünkbe írva, hogy rendes vagy rendetlen ukrán" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a különbözőségek ellenére egyformán tiszteli mindenki a nemzet nagyjait, és ez az, ami egyesíti az ukránokat: ugyanúgy örülnek egy gyermek születésének, és "éppúgy sírtak az örömtől orosz- és ukránajkúak, amikor az Oroszországban bebörtönzött haditengerészek más foglyokkal együtt hazatérhettek".

"Történelmünkben nem kevés olyan epizód van, amely minket egyesít. Időszakonként megtanultunk egységben élni" - emlékeztetett. Végezetül arra kérte az ukránokat, hogy egymás iránt legyenek tisztelettel, tekintettel az egymás közti különbségekre. "Szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak" - tette hozzá Zelenszkij.

Budapest reagált

A magyar kormány az Ukrajnával való jószomszédi kapcsolatok helyreállításában érdekelt - hangsúlyozta szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újévi köszöntőjében Ukrajna nemzeti közösségeinek anyanyelvén, a többi között magyarul is megszólalt.

A tárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatása alapján a miniszter arra az álláspontra helyezkedik, hogy a jószomszédi kapcsolatok helyreállítása Magyarországnak, Ukrajnának és a kárpátaljai magyar közösségnek is jó lenne. "Fontos és szép gesztusnak tartjuk, hogy az ukrán elnök magyarul is beszélt újévi köszöntőjében, egyben reméljük, hogy szavait mihamarabb tettek is követik, és az ukrán parlament úgy módosítja majd az oktatásról és a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényeket, hogy azzal visszaadják a kárpátaljai magyaroktól korábban elvett jogokat" - hangsúlyozta a miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?