Jelentősen visszaesett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök népszerűsége

Jelentősen visszaesett Volodimir Zelenszkij elnök népszerűsége az ukránok körében, egy friss felmérés szerint a megkérdezetteknek már csak az 52 százaléka viszonyul kedvezően hozzá - közölte csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) november 22-25. között 1500 fő részvételével végzett telefonos felmérésének eredménye alapján 36 százalék nem helyesli Zelenszkij intézkedéseit, és 19 százalék negatívan viszonyul az elnökhöz. Az elemzők rámutattak arra, hogy szeptemberben még 73 százalékos népszerűséget mértek Zelenszkijnek, októberben ez az arány 66, november elejére pedig 64 százalékra esett, most pedig már csak 52 százalékon áll. Emellett folyamatosan nőtt azok aránya, akik negatívan viszonyulnak hozzá. Ez szeptemberben még csak 7 százalék volt, októberben 9, november elején 12, és mostanra elérte a 19 százalékot.

Szintén romlott Zelenszkij tevékenységének megítélése november eleje óta. Míg korábban 64 százalék, most csak 54 százalék válaszolta azt, hogy egyetért az elnök intézkedéseivel, miközben 13 százalékponttal - 23-ról 36 százalékra - nőtt azok aránya, akik nem értenek egyet.

A KMISZ egy másik, a Demokratikus Kezdeményezések nevű intézettel közösen végzett és a minap nyilvánosságra hozott felmérése azt mutatta, hogy az ukránok 47 százaléka elégedetlen a parlament munkájával. Ezzel ellentétes álláspontra csak a megkérdezettek 34 százaléka helyezkedett.

A júliusi parlamenti választások óta jelentősen megváltozott az ukránok hozzáállása ahhoz is, hogy rengeteg új, eddig a politikai életben ismeretlen képviselő került be a törvényhozásba zömében az elnök mögötti - jelenleg többségben lévő - Nép Szolgája párt színeiben. A szintén e hónapban végzett felmérésben a megkérdezettek 41 százaléka szerint nem jó az, hogy a képviselőknek nincs politikai tapasztalata. Ezt jó dolognak csak 24 százalék gondolja. A résztvevők 26 százaléka szerint pedig ez lehet negatív és pozitív, attól függően, hogy ezek a képviselők képesek lesznek-e beletanulni a feladatukba.

Közvetlenül a parlamenti választás után még csak 25 százalék viszonyult negatívan az "újonc" képviselőkhöz, 35 százalék pedig kedvezően.

Kapcsolódók

Kimaradt?