FRISSÍTVE - Brexit: Donald Tusk halasztást javasol a felemás londoni szavazás után a tagállamoknak

FRISSÍTVE: Jóváhagyta kedd este a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, lehetővé téve, hogy az egyezmény a ratifikációs folyamat következő szakaszaiba lépjen. Rögtön ezután azonban a képviselők leszavazták a megállapodás ratifikációjára kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet.

E második szavazás után Boris Johnson miniszterelnök az alsóházban bejelentette, hogy a kormány szünetelteti a ratifikációs folyamatot, amíg az Európai Unió döntést nem hoz a Brexit halasztását indítványozó brit kormányzati kezdeményezésről. Mindezek után kérdésessé vált - bár elvileg továbbra sem lehetetlen -, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes jövő csütörtöki határnapján kilép-e az Európai Unióból, legalábbis rendezett, megállapodásos módon.

Az öt és fél órás vita után megtartott első szavazáson a képviselők 329-299 arányban voksoltak a megállapodásra. Ez még korántsem a végszavazás a múlt héten elért Brexit-megállapodásról, mivel az egyezség ratifikálását célzó törvénytervezetnek - ha és amikor a ratifikációs folyamat újraindul - az alsóházban és a felső kamarában, a Lordok Házában is több további tárgyalási szakaszt meg kell járnia.

A megállapodásról tartott kedd esti általános jellegű szavazás eredményének mégis különös jelentőséget ad, hogy a Brexit-folyamat kezdete óta a londoni alsóház most először szavazott meg egy olyan megállapodást - még ha egyelőre csak elvi szinten is -, amely a kilépési feltételeket rögzíti.

Az előző brit miniszterelnök, Theresa May kormánya háromszor terjesztette az alsóház elé a tavaly novemberben elért eredeti Brexit-egyezményt, de a képviselők mindháromszor leszavazták az akkori tervezetet.

Feszes menetrendet akart Johnson

A jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson kormánya azonban - tekintettel a közeli, egyelőre jövő csütörtökön esedékes Brexitre - rendkívül feszes menetrendet terjesztett be a megállapodási törvénytervezet tárgyalására. Ennek alapján - ha a képviselők kedden ezt a programindítványt jóváhagyták volna - a tervezet második és harmadik olvasatbeli alsóházi elbírálása akár csütörtökre befejeződhetett volna, és a törvényjavaslat a felső kamara, a Lordok Háza elé kerülhetett volna.

Az eljárási programindítványt azonban számos képviselő már a kedd esti szavazás előtt élesen bírálta, azzal az érvvel, hogy egy ilyen terjedelmű és ennyire bonyolult jogszabálytervezetet nem lehet gondosan áttanulmányozni és elbírálni három nap alatt. A Brexit-feltételekről szóló törvénytervezet 115 oldalas, de a kapcsolódó, az egyes pontok által érintett és potenciálisan módosítandó egyéb jogszabályokkal együtt terjedelme meghaladja a 400 oldalt.

A Downing Street kedden, még a vita kezdete előtt jelezte, hogy ha az alsóház a törvényalkotási eljárásra kidolgozott menetrendet elveti, a kormány a Brexit-megállapodás törvénybe iktatásának egész tervezetét visszavonja és elkezdi az előrehozott választások előkészítését.

Boris Johnson azonban a ratifikációs menetrend 322-308 arányú leszavazása után végül nem jelentette be a Brexit-megállapodás törvénytervezetének visszavonását. Közölte ugyanakkor: tárgyalásokat kezd az EU-tagországokkal arról, hogy mik a további szándékaik, és amíg nincs döntés, a brit kormány szünetelteti a ratifikációs folyamatot.

Johnson ezzel arra utalt, hogy szombaton kezdeményeznie kellett az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit halasztását a jelenleg érvényes jövő csütörtöki határnapról 2020. január 31-ig. Ezt egy ellenzéki kezdeményezésű, szeptemberben elfogadott törvény írta elő. A törvény szombatig adott lehetőséget a Brexit-megállapodás parlamenti elfogadására, vagy arra, hogy a parlament engedélyezze a megállapodás nélküli Brexitet.

"Így vagy úgy, de kilépünk az EU-ból”

Mivel szombatig egyik feltétel sem teljesült, Johnson a törvény alapján szombat éjjel levélben értesítette Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét arról, hogy London a Brexit halasztását kéri. Ezt a levelet azonban nem írta alá, mellékelt viszont még egy levelet és egy magyarázó kísérődokumentumot is, amelyben kifejti, hogy csak a parlament által alkotott törvényt teljesíti a halasztás kérésével, de valójában károsnak tartaná, ha az EU teljesítené ezt az indítványt.

A ratifikációs menetrend keddi alsóházi leszavazása után azonban a brit kormányfő egyenes utalást tett a Brexit halasztására, úgy fogalmazva: jóllehet kormánya változatlanul az október 31-i kilépést pártolja, és ő ezt közli majd az uniós vezetőkkel is, csalódással veszi tudomásul, hogy a Ház ismét a "késleletetésre" voksolt, ahelyett, hogy megszavazta volna a menetrendet, amely garantálta "volna" az október 31-i kilépést a Brexit-megállapodás alapján.

Johnson hozzátette: a kialakult helyzetben a kormány akkor jár el felelősen, ha felgyorsítja a felkészülést a megállapodás nélküli Brexit lehetőségére. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "így vagy úgy, de kilépünk az EU-ból, mégpedig azzal a megállapodással, amelyet a Ház éppen most hagyott jóvá."

Tusk halasztást javasol a tagállamoknak

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke konzultációkat kezd az Egyesült Királyság kiválási határidejének 2020. január 31-ig történő esetleges halasztásáról a tagállamok vezetőivel – közölte az Európai Bizottság szóvivője kedden. Mina Andreeva arról számolt be a Twitteren, hogy tudomásul vették ezeket a döntéseket, és várják, hogy a londoni kormány tájékoztatást nyújtson következő lépéseiről. Diplomáciai források szerint a huszonhetek brüsszeli EU-nagykövetei nagy valószínűséggel szerdán összeülnek a friss fejlemények értékelése céljából.

Kapcsolódók

Kimaradt?