Öt év börtönt javasolnak az óratekerésért

Szabadságvesztésre ítélhető a gépkocsi kilométeróráját visszatekerő autótulajdonos – javasolja egy a parlament elé beterjesztett törvénymódosítási kezdeményezés.

A liberális honatyák előterjesztése kiegészíti a büntető törvénykönyvnek a járművek adatainak és tulajdonságainak hamisítását büntető paragrafusait, az javaslat az engedély nélküli módosításokat kettőtől öt évig terjedő szabadságveszéssel büntetné.

A tervezet szerint a büntetendő lenne az azonosító adatok, a jármű eredete adatainak, de kilométer számláló módosítása is.

A módosító javaslat indoklása szerint a kezdeményezőknek az a célja megszüntetni azt az országszerte elterjedt gyakorlatot, hogy a járművek kilométerszámlálójának állását rendszeresen jelentősen visszatekerik, annak érdekében, hogy az autó eladásakor az jobb műszaki állapotban levőnek tűnjön. Ezzel ugyanis jóval nagyobb összegeket lehet kérni a járműért.

Egy korábban bemutatott felmérés szerint a Romániában eladásra kínált használt autók megközelítőleg 80 százalékának hamis a kilométerállása. A számláló átállításának több következménye is van: egyrészt becsapják a vevőt, mivel az nem ismeri a gépkocsi valós műszaki állapotát, azonban a piaci autókereskedők által használt módszer a használtautókkal kereskedő vállalkozásokra is visszaüt, akiknél a valós kilométerállású autóknak jóval magasabb lesz az ára, mint a visszatekert órás járműnek.   

2014-ben 220 ezer használtautót hoztak be Romániába. Ezeknek megközelítőleg 70 százalékát a feketepiaci kereskedők hozták, akik tovább is adták a járműveket, ez azonban az államnak semmilyen jövedelmet nem generált. Az Agerpres becslése szerint a be nem fizetett ÁFA összege – átlagosan ötezer eurós árral számolva gépkocsiként – eléri a 159 millió eurót, az összeg megközelíti azt a summát, amit az államnak környezetvédelmi illetékként fizettek be 2014-ben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?