Nincs megállapodás a görög adósságválságról

Nem született megállapodás a görög adósságválság ügyében az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek csütörtöki luxembourgi tanácskozásán - közölte Valdis Dombrovskis, az euró ügyeiért felelős európai bizottsági alelnök.

Twitter-bejegyzésében Dombrovskis hozzátette: a megállapodás elmaradása "erős jelzés" Görögország számára, hogy vegye komolyan a tárgyalásokat. Az Eurogroup, az eurózóna pénzügyminisztereinek testülete "bármely pillanatban" kész újra összeülni Dombrovskis szerint.

A testület elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter az ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a megállapodás "még nincs a láthatáron", de elérése így is elképzelhető a június végi határidő lejárta előtt, ha a görög fél megfelelő elképzelésekkel áll elő. Igaz, már csak nagyon kevés idő maradt - jegyezte meg.

Mi a válság oka?

A görög kormány nem akarja kifizetni az ország éppen lejáró adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), az Európai Központi Banknak (EKB) és az Európai Bizottságnak, mereven ragaszkodik az adósságelengedéshez, az EU pedig ahhoz, hogy kaparja össze a pénzt (például nyugdíjcsökkentéssel, áfaemeléssel), és fizessen.

A legsürgősebb törlesztendő adósság egy 1,6 milliárd eurós IMF-hitelrészlet lenne, amire június elején már kaptak haladékot június 30-ig. Az IMF most megüzente, nincs több türelmi idő. 

Kapcsolódók

Kimaradt?