Elbocsátások a postánál: több ezer személyt tesznek lapátra

A Román Posta 1250 alkalmazottja már megkapta az elbocsátásáról szóló értesítést, a napokban összesen 3650 alkalmazottat bocsátanak el a veszteségesen működő állami vállalattól.  A végkielégítésekre összesen 7,4 millió lejt különítettek el.

Az átszervezés célja egyensúlyba hozni a postai szolgáltatások mennyiségét illetve az alkalmazottak számát, a vállalat vezetésének reményei szerint ez biztosítaná a posta talpra állását valamint versenyképessé tételét a postai szolgáltatások terén.

Augusztusban összesen 2400 alkalmazott jelezte, hogy hajlandó végkielégítéssel távozni munkahelyéről. Múlt hónap végén a dolgozókat szakmai alkalmassági tesztnek vetették alá, azt mérve így fel, hogy melyek azok a személyek, akiktől ugyancsak meg lehet válni.

A postát már többször is próbálták privatizálni, az adósságokkal küszködő és veszteségesen működő állami vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására azonban nem jelentkezett érdeklődő. A privatizációját február végén hirdette meg a kormány azt követően, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta, hogy magánosítja a veszteségesen működő állami vállalatokat.  Jelenleg a Román Posta 75 százalékos részvénycsomagja a távközlési minisztérium tulajdonában van, 25 százalékot a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok volt tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea befektetési alap birtokol. A kormány tőkeemelés útján kívánja a cég részvényeinek 51%-át egy magánbefektető tulajdonába adni.

A Román Posta éves forgalma meghaladja az 1,2 milliárd lejt. Országszerte 5600 fiókkal rendelkezik és 32 ezer személy foglalkoztat. Az állammal szemben felhalmozott adóssága 242 millió lejre rúg. A teljes adósságállomány 650 millió lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?