Brutális elbocsátásokra készül a Román Posta

Történetének legnagyobb személyzetlefaragása előtt áll a Román Posta. Az állami vállalat július 15-étől kollektív elbocsátásokba kezd, amely során 3600 alkalmazottjától válik meg. A kormány rekord összeget, 70 millió lejt költ a végkielégítésekre.

A Hargita Megyei Postahivatal vezetője, Barti Tihamér szerdán a maszol.ro-nak elmondta, a megyében még nem véglegesült azoknak a listája, akiktől megválni készül a vállalat. Az sem tisztázott még, hogy be kell-e zárni a megyében postahivatalokat.

Barti azért nem tudott még adatokkal szolgálni, mert az elbocsátások első szakasza pénteken zárul le: addig várják azoknak a jelentkezését, akik önként, végkielégítéssel távoznak a vállalattól. A végkielégítés összege 3 és 30 fizetésnek megfelelő összeg elsősorban az alkalmazott régiségétől függően. Emellett várják azoknak a jelentkezését is, akik önként vállalják, hogy csökkentett munkaidőben dolgoznak (6 vagy 4 órában).

Az igazgató elmondta, valamennyi település postahivatalára kiszámoltak egy úgynevezett munkanormát. Tájékoztatása szerint Hargita megyének összesen 60 munkanormát kell lefaragnia a vállalat központi vezetőségének döntése értelmében. Emiatt Csíkszereda és Székelyudvarhely egy-egy postahivatalának bezárására is szükség lehet, legalábbis ezt szeretné a vállalat bukaresti vezetősége.

 „Én összességében nem értettem egyet azzal a normázási folyamattal, ami Hargita megyében lezajlott. A postahivatalok bezárásával meg végképp nem értek egyet. Jelenleg kemény tárgyalások folynak a Hargita megyei igazgatóság és a bukaresti vezetőség között erről a kérdésről” – magyarázta Barti.

A Román Posta igazgatótanácsa és a Postai Alkalmazottak Országos Szakszervezete június 24-én jutott egyezségre a tömeges elbocsátásokkal kapcsolatban. A döntés értelmében országos szinten 3650 állást szüntet meg a vállalat, csoportos leépítésekkel, valamint átszervezésekkel és munkaidő-csökkentések révén.

A csoportos elbocsátásokkal, leépítésekkel kapcsolatban ugyanakkor még számos kérdés tisztázásra vár, például még nem tudják, hogyan járjanak el a töredéknormákból összeálló teljes állások megszüntetésével kapcsolatban, márpedig a vidéki postai többletállások nagy része ilyen. Az elbocsátások részleteiről folyamatosan egyeztetnek a vállalat megyei vezetésével.

Kimaradt?