Ököllel ütötte a tüntetőket egy csendőr Bukarestben

A szombati bukaresti Egyetem téri tiltakozásról került nyilvánosságra egy videó, amelyen az előrenyomuló tömeget fenntartó csendőrség egyik tagja ököllel üti a tüntetőket. A felvételek széles körű felháborodást keltettek a közösségi oldalakon.

 A Ziarul din Mehedinţi Facebook-oldalán közzétett videóban az látható, amint a tömeg megpróbál a járdáról az úttestre nyomulni, a csendőrök pedig kordonnal tartóztatnák fel őket. Ekkor a karhatalmi erők egyik tagja ököllel többször is eltalálja a közelében tartózkodó tiltakozók fejét és vállát.

Az jelentések szerint ez volt az egyetlen erőszakos cselekedet az Egyetem téri tiltakozóakció során, amelyeket nemcsak Bukarestben, hanem az ország más nagyvárosaiban is megtartottak.

A tüntetők és a csendőrök között végig feszült volt a hangulat, a tömegből többen is elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a rendfenntartók elzárták az onnan kivezető utakat azzal az indokkal, hogy ne alakuljon ki közlekedési dugó. Többen az utcai aluljárókban rekedtek, mivel az ő kijutásukat is akadályozták a csendőrök. Sokan azt nehezményezték, hogy a csendőrök motozásokat végeztek a tömegben sérülések okozására alkalmas eszközök után kutatva.

Kapcsolódók

Kimaradt?