Nehéz helyzetbe hozták a romániai magyarság képviselőit a budapesti politikusok „székely zászlós" kijelentései, mert hamarosan kezdődik a közvita Románia területi-közigazgatási felosztásáról – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Vasile Dâncu szociológus, az erdélyi etnikumközi kapcsolatok egyik legavatottabb kutatója.

Hogyan jutottak egy hét leforgása alatt odáig a román-magyar diplomáciai kapcsolatok, hogy Bukarest kiutasítással fenyegesse a magyar nagykövetet? Ki ütött először?

Nem ismerem az események pontos kronológiáját, de tudomásom szerint Németh Zsolt – akit racionális emberként ismertem meg, amikor a külhoni románok vezetője voltam – tett elsőként olyan kijelentést székelyzászló-ügyben, ami kiváltotta Bukarest reakcióját. Szerintem a történteknek egyszerű magyarázata van: két, Európa szélén és válságban lévő ország politikusai minden ürügyet kihasználnak a botránykeltésre. Nem föltétlen azért, hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról, hiszen sem Magyarországon, sem Romániában nem lehet már elkendőzni a gazdasági gondokat a lakosság elől. A székelyzászló-ügy inkább alkalom volt a két ország politikusai számára bebizonyítani, hogy mennyire kemény legények ők. Ennek a székelyzászló-botránynak nincs alapja, de negatív következményei lehetnek. Romániában éppen ebben az időszakban kezdődik közvita az ország új közigazgatási felosztásáról, a régiókról. A Fidesznek jól jöhet szavazatszerzés szempontjából ez a történet, ám a romániai magyarság szempontjából a lehető legrosszabb pillanatban robbant ki a botrány, mert képviselőiknek a régióvitában a román hatóságokkal kell kompromisszumra jutniuk. Ennek a vitának gazdaságról, kohézióról, infrastruktúrafejlesztésről és decentralizációról kellene szólnia, nem zászlókról, közösségi szimbólumokról. Ezért úgy vélem, hogy a magyarországi politikusok, beleértve Füzes Oszkár nagykövetet tévesen jártak el: nehéz helyzetbe hozták a romániai magyarság képviselőit, elsősorban az RMDSZ-t. Másfelől a román politikusok is túlreagálták ezt a zászlóügyet. Németh Zsolt vagy Füzes Oszkár kijelentéseire legfennebb a román külügyminiszternek kellett volna reagálnia. A magyar nagykövetet egyébként nem értem, tapasztalt diplomatának, racionális embernek ismerem. Nem hiszem, hogy egy nagykövet javaslatokat tehet a befogadó ország alkotmányának módosítására.

A székelyföldi politikusok és az RMDSZ vezetői azzal érvelnek, hogy a székely zászló kitűzését a törvény nem tiltja, mert nem egy idegen ország szimbóluma. Miért sérti ez a zászló Bukarestet?

Hát itt valóban nagyot tévedtek a román politikusok. A székely zászló nem Magyarország lobogója, hanem egy közösség szimbóluma, kitűzését – akár a közhivatalokra is – valóban nem tiltja a törvény. Más kérdés, hogy ezt a zászlót az utóbbi időben tüntetően lobogtatják manapság Székelyföldön. A székelyföldieknek ez a kihívó magatartása is hozzájárult a botrány kirobbanásához. Nem hiszem, hogy a románokban ellenérzéseket keltene, ha március 15-én vagy más alkalmakkor megjelennének magyarlakta területeken a székely zászlók és a magyarság más szimbólumai a köztereken. Nagyon jól mondta Tőkés László a minap: Románia mindenkié, a románoké és a magyaroké egyaránt, mindannyiunknak jogunk van kifejezni nemzeti hovatartozásunkat. Ezt a jogot azonban nem lenne szabad egy fajta rituáléként gyakorolni, ez nem verseny. A nemzeti szimbólumok versengése nem vezet sehova.

A botrány a Fidesznek szavazatokat hozhat, de nem jött jól a romániai kormánypártoknak is? Arra utalok, hogy miközben a román és a magyar politikusok vitatkoztak, a bukaresti parlament szép csendben elfogadta a költségvetést, amely például nem irányoz elő pénzt az észak-erdélyi autópálya befejezésére.

Nem értek egyet ezzel. Victor Ponta már jóval korábban őszintén kijelentette: pénz nincs, ezért a kormány a beruházásoktól kénytelen elvonni összegeket. Butaság is lett volna, ha ezt elhallgatja és a valóságot a zászlóbotránnyal próbálja elkendőzni, hiszen az ilyen etnikai viták keveset tartanak, olyanok mint egy tűzijáték. Más kérdés, hogy a kormánypártok választási veszteségeket könyvelhetnek majd el azért, mert szűkmarkúak voltak az erdélyiekkel szemben. Az USL-nek gondosan ügyelnie kell arra, hogy kiegyensúlyozottan támogassa Románia valamennyi régiójának fejlődését. Az erdélyiek korábban is az urnáknál bosszulták meg, ha Bukarest mostohán bánt ezzel a régióval.

Hozzájárult-e a román-magyar diplomáciai feszültségekhez, hogy Budapesten jobboldali, Bukarestben baloldali pártok kormányoznak?

Nem hiszem. Románia és Magyarország diplomáciai kapcsolatai most is jók. Az elmúlt tizenöt évben legtöbbször győzött a ráció, tisztességes egyezmények születtek a két ország között. Budapest és Bukarest számos ügyben együtt lépett fel az Európai Unióban. Ha csak a schengeni csatlakozást nézzük: Magyarország ebben a kérdésben Románia ügyvédjeként cselekedett. A politika azonban politika: választások közeledtével az etnikai viták itt is, ott is szavazatokat hozhatnak. A románok és a magyarok is megszokták már, hogy ez olyan, mint a láz, hamar lecsillapodik. Szociológusként mondom: a magyar kártyát már egyre nehezebb kijátszaniuk a román politikusoknak, mert a román választók érzéketlenné váltak a téma iránt, nem lehet már őket a magyarokkal riogatni. Nem vonulnak fejszével az utcára a politikusok első szavára.

Nem mond ezzel ellent az ön által vezetett IRES közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérése, amely szerint a romániaiak 49 százaléka veszélyesnek ítéli meg az etnikai alapú régiókat?

Elismerem, hogy húszéves kutatási tapasztalatomból kiindulva ennél kisebb arányra számítottam. Ennek a felmérésnek az volt a célja, hogy feltárja a romániai lakosság félelmeit az ország régiós felosztásával kapcsolatban. Szerintem a 49 százalékot az magyarázza, hogy a magyarok etnikai elkülönülése évek óta a politikai közbeszéd tárgya, és a lakosság is politikai kérdésként kezeli ezt a témát. Ezért ez az adat inkább a romániaiak politikai viszonyulását tükrözi, nem az etnikumközi toleranciaszintet. A románok és a magyarok jóval toleránsabbak egymás iránt annál, mint amit ez az adat mutat. Ez az adat azt is mutatja, hogy a kormánynak sokkal jobban kellene kommunikálnia erről a kérdésről. Racionális közvitával, kommunikációval el lehet oszlatni a magyar szegregációval kapcsolatos román félelmeket. Egyelőre azonban a kormánynak nincs stratégiája a valós decentralizációra, a vita inkább arról zajlik, hogy ki vezesse ezeket a régiókat. A felmérésünk azt mutatta, hogy az etnikai elkülönülés mellett az emberek leginkább a növekvő bürokráciától, a régiók közötti fejlődési egyenlőtlenségtől tartanak. A politikusoknak el kellene gondolkozniuk ezeken a lakossági félelmeken, s el kellene kezdeniük hatástanulmányokat készíttetni, közvitát kezdeményezni az ország regionális felosztásáról.

Az RMDSZ-es politikusok szerint biztos bukást jelentene az ország számára, ha a jelenlegi fejlesztési régiók határai mentén alakítanák ki a közigazgatási régiókat. Egyetért velük?

Ezt a megfogalmazást túlságosan erősnek tartom. Én a kormány szándékaiban inkább az óvatosságot vélem felfedezni. A szándék az, hogy ebben a válságidőszakban nem állítsuk a feje tetejére az országot véget nem érő régióvitákkal. Ne feledjük, az alkotmányba csupán a régiók fogalmát kell majd bevezetni, azt az alaptörvényben nem kell majd rögzíteni, hány régió lesz az országban és melyek lesznek a határaik. Ennek azonban az év végéig, az EU költségvetésének életbelépéséig meg kell történnie. Másfelől én úgy gondolom, hogy a régiósítás hosszas, tizenöt-húsz éves folyamat. Franciaországban már ötven éve tart ez a decentralizációs folyamat, állandóan csiszolnak rajta. Vagyis ha a kormány kezdeti elképzelése valósul meg, ez még időben változhat. Az RMDSZ pedig olyan javaslatokkal állhat elő, amelyek kedvezőek a magyar lakosság számára. Úgy vélem, lesz tárgyalókészség ezekről a javaslatokról a kormány részéről.