Amerikai nagykövet: a székelyeknek joguk van kérni problémáik rendezését

A székelyföldi embereknek joguk van törvényes úton utcára vonulni, tiltakozni, petíciókat benyújtani kérve problémáik rendezését, fejtette ki keddi, sepsiszentgyörgyi látogatásakor Hans Klemm. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetét a két székely megye önkormányzatainak vezetői hívták meg a térségbe.

Miután hétfőn a Hargita megyei elöljárókkal találkozott, kedden egyrészt Tamás Sándor háromszéki tanácselnökkel, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és Kató Bélával az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével egyeztetett, másrészt Sebastian Cucu prefektussal tárgyalt.

Legalább tíz alkalommal „székelyföldözött”

A két találkozó között tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a háromszéki magyar elöljárók tájékoztatták a nagykövetet az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetéről, az egyre erősödő központosításról, a nemzeti szimbólumok használatának korlátozásáról. A háromszéki magyar vendéglátók megjegyezték: előrelépésnek tekintik, hogy az amerikai nagykövet a sajtótájékoztatón is, legalább tíz alkalommal használta a Szeklerland (Székelyföld) megnevezést.

Hans Klemm amerikai nagykövet beszámolt arról, hogy második alkalommal jár Kovászna megyében, látogatásai során megpróbálja megérteni az itteni körülményeket, a gazdasági kihívásokat, állampolgárokkal találkozott és elbűvölte őt a vendégszeretet és Székelyföld természeti szépségei. Hozzátette: Amerika és Románia is a demokratikus értékeket tartja szem előtt, és állandó erőfeszítéseket tesznek a demokratikus intézmények megerősítésére.

Diplomatikus válasz jött az autonómiaigények támogatását firtató kérdésre

A székelyföldi autonómia igényekről szóló újságírói kérdésre diplomatikusan válaszolt Hans Klemm, amikor kifejtette, hogy Amerika tiszteletben tartja a kisebbségeket, a szólás- és a gyülekezés szabadságát, így a székelyföldi embereknek joguk van törvényes úton utcára vonulni, tiltakozni és petíciókat benyújtani kérve a problémáik rendezését.

Az amerikai nagykövet szerint 1990 óta figyelik a visszaszolgáltatások folyamatát a Kelet és Közép Európai államokban, bátorítják a teljes visszaszolgáltatást, annál is inkább mert a kérelmezők egy része már idős ember. Hozzátette: az Amerikai Egyesült Államoknak három prioritása van Romániában, egyik a biztonság kérdése, mivel a Fekete-tenger térsége instabil, és a nemzetközi terrorizmussal is fel kell venni a harcot. Másrészt prioritásuk az erős és átlátható kormányzás biztosítása és a demokratikus intézmények megerősítése és értékelte, hogy az ország sikeresen küzd a korrupció ellen. Harmadrészt pedig prioritásuk az országok közti gazdasági, kulturális és más jellegű kapcsolatok erősítése, mondta Hans Klemm.

Az amerikai nagykövet háromszéki prefektúrára való távozása után Antal Árpád, Tamás Sándor és Kató Béla tájékoztatták a sajtót az általuk érintett témákról. „Demokrácia az, ha három farkas és egy bárány demokratikus szavazással eldöntik, hogy mi legyen a vacsora?”, tette fel a kérdést Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád rámutatott: száz éve az állandó nyomás ellenére sem akarjuk elhagyni a szülőföldet, lojális állampolgárai vagyunk az országnak és mégsem szeretnek, mert kimondjuk az igazságot. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a romániai magyarok úgy érzik Amerika a Romániával kötött partnerség részeként lemondott arról, hogy kérje a jogaink betartását és bővítését.

A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint az ország NATO csatlakozása előtt került sor a kisebbség számára is kedvező alkotmánymódosításra majd az Európai Uniós csatlakozás előtt fogadtak el kisebbségi jogokat szavatoló törvényeket, de 2007 óta csorbítani akarják a kisebbségi jogokat.

Kató: rossz előjelekkel készülünk az 500 éves jubileumra

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla arról számolt be hogy az országos visszaszolgáltató bizottság csak a múlt héten 12 visszautasító választ küldött, minden esetben arra hivatkoztak, hogy az egyház nem jogutódja az általa visszaigényelt több száz éves épületeknek, emlékeztetett hogy ugyanez volt az indok a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében is. Kató Béla szerint a reformátusok nem tudják megélni vallásukat az iskolák és diakónia nélkül, így ez a vallásszabadság korlátozását jelenti, így készülnek a protestáns egyházak jövő évi 500 éves jubileumára. 

Kapcsolódók

Kimaradt?