Kitért a kényes kérdések elől a Székelyföldre látogató amerikai nagykövet

A két székelyföldi megyébe látogatott el a napokban az Egyesült Államok nemrégiben kinevezett romániai nagykövete. Hans Klemm hétfőn Csíkszeredában járt, ahol találkozott többek között Jean-Adrian Andrei prefektussal, Borboly Csaba megyei tanácselnökkel, valamint Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel.

A nagykövet a délelőtt folyamán Borboly Csabával és Ráduly Róbert Kálmánnal zárt ajtók mögött tanácskozott a csíkszeredai megyeházán. A felmerült témák között kiemelt szerepet kapott a romániai regionalizáció kérdése, valamint annak a magyar kisebbséget érintő hátrányai. A térség modernizációját, a bürokrácia csökkentését elősegítő lehetőségeket, valamint a gazdasági fejlesztések ügyét is tárgyalták. Az oktatásban tapasztalt hiányosságokra is felhívták a nagykövet figyelmét, nevezetesen a kisebbségi nyelveken való tanulás helyzetére, illetve a részben ennek okaként elkönyvelt gyenge érettségi eredményekre is.

A beszélgetés alkalmával Hans Klemm csalódottan vette tudomásul, hogy a térségben nincsenek amerikai befektetők, a helyzeten – véleménye szerint – mindenképp változtatni kell. Hozzátette, minden, a térséget érintő témát érdekesnek talált, ugyanakkor küldetésének érzi, hogy a demokratikus értékeket közvetítse, továbbá népszerűsítse egy erős és mindenre nyitott kormány képét, amely a biztonságos élet és a jólét kulcsa lehet. 

Elismerően nyilatkozott a visszaszolgáltatással kapcsolatban

A székely zászló ügyében a konkrét és igazságos törvényes keret megszabását sürgette. Az egyházi, valamint a magántulajdonok visszaszolgáltatásának menetével kapcsolatban emlékeztetett, hogy több, ma már amerikai állampolgárt is érint a kérdés, emiatt az Egyesült Államoknak is fontos, hogy ezek a kérdések időben rendeződjenek, annál is inkább, mivel ezek a személyek egyre idősebbek.

A Romániában eddig lezajlott visszaszolgáltatásokkal kapcsolatban elismerően nyilatkozott. 

Az amerikai nagykövet látogatásának célja a Kájoni János Megyei Könyvtár meglátogatása is volt, amelynek 135 angol nyelvű, amerikai szerzőktől származó szépirodalmi és szakirodalmi könyvet ajándékozott. Hans Klemm szerint ez azért jelentős lépés, mivel Romániában mindössze nyolc megyének a könyvtárában található úgynevezett amerikai polc.

Nagyon „becsomagolta” a véleményét

Az ünnepélyes átadást sajtóbeszélgetés követte, amelyen Hans Klemm szerepköréhez méltóan a kényesebb kérdéseket diplomatikus csomagolásban válaszolta meg – semmi olyant nem mondott, aminek következtében bármilyen csoportosulást, etnikumot, politikai vagy ideológiai látásmódot megsérthetett volna.

Egyetlen alkalommal fejtett ki egyoldalú véleményt: arra az újságírói kérdésre, hogy a közelgő amerikai elnökválasztások miként befolyásolhatják például Románia vízumkényszerének feloldását, demokrataként az esetleges republikánus győzelmet negatív fordulatként vetítette elő. Ha a republikánusok győznek, akkor valószínű, hogy még több ország számára bevezetik a vízumkényszert.

Kapcsolódók

Kimaradt?