„Pontosít” Bukarest: Magyarország el akarja terelni a figyelmet saját problémáiról

Magyarország "mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát, hogy elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseiről és arról az elszigetelődésről, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek" - hangoztatta a román külügyminisztérium kedd este kiadott közleményében.

A Pontosítás címet viselő dokumentum szerint "megengedhetetlen és ellentétes a két ország közötti stratégiai partnerséggel" az a mód, ahogyan a magyar fél eljárt keddi intézkedései és üzenetei révén. A tárca közölte, hogy a román külügyminiszter utasítására Románia budapesti nagykövetsége kezdeményezte azt a megbeszélést, amelyen a nagykövetség képviselője kedden a magyar külügyminisztériumban részt vett.

 

A román külügyminisztérium szerint a budapesti megbeszélés során a román fél közölte: Románia nem tartja helyesnek, hogy Magyarország kerítést építsen két EU-tagállam közé, ugyanakkor további információkat kért a kerítésépítés tervéről.

A magyar fél a megbeszélés során tolmácsolta elégedetlenségét a román miniszterelnök kijelentései miatt, és közölte, hogy hasonlóan tiltakozott a magyar intézkedéseket bíráló többi európai vezető kijelentései ellen is - áll a közleményben.

A magyar külügyminisztérium kedd délutáni közleményében azt írta: miután Victor Ponta, Románia miniszterelnöke "újfent bárdolatlan stílusban nyilatkozott" Magyarországnak a migrációs helyzet kezelésére irányuló erőfeszítéseiről, Magyar Levente államtitkár bekérette az ügyvivőt, és a kormány nevében hangot adott afölötti értetlenségének, hogy Románia miniszterelnöke még mindig "magyarellenes hazudozással kívánja menteni belpolitikai és megkérdőjelezett személyes erkölcsi tekintélyét".

A KKM a román miniszterelnöknek arra a kijelentésére reagált, miszerint "Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket".

A román hírtelevíziók az elmúlt napokban többször is a magyar intézkedésekről szóló tudósításaik hátterében mutatták azokat a görög-macedón határon filmezett képsorokat, amelyeken a macedón határrendészet egyik tagja gumibottal ütlegeli az illegális bevándorlókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?