FRISSÍTVE – Elfogadta a szenátus a helyhatósági választásokról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet

FRISSÍTVE: Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága az önkormányzati választások dátumát kijelölő RMDSZ-tervezetet – nyilatkozta Cseke Attila szenátor, a törvényjavaslat kezdeményezője. FRISSÍTÉS: A plénum is megszavazta a törvénytervezetet.

A szakbizottság és délután a plénum által is elfogadott javaslat értelmében szeptember 27-én tartanák meg a helyhatósági választásokat. Az RMDSZ felsőházi frakcióvezetője szerint több módosító javaslatot is benyújtottak a tervezethez, amelyek nagy része az Állandó Választási Hatóság (AEP) ajánlásait tartalmazza, és főleg szervezési kérdésekkel kapcsolatos.

A törvénynek július 27. előtt kellene hatályba lépnie ahhoz, hogy szeptember 27-én sor kerülhessen a választásokra – mondta még Cseke.

A helyhatósági választásokat júniusban kellett volna megtartani, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, és az önkormányzati választottak mandátumát törvénnyel hosszabbították meg november elsejéig. Korábban mind a kormány, mind az AEP szeptember 27-ét jelölte meg a szavazás lehetséges időpontjaként, de a választási törvény módosítása a parlamentre bízta, hogy sarkalatos törvényben határozza meg a voksolás időpontját. Erről két azonos témájú törvénytervezet került a szenátus elé, amelynek baloldali többsége kedden nem a jobbközép kisebbségi kormány, hanem az RMDSZ tervezetét fogadta el.

A kormányzati törvénytervezet – a választási bizottság tagjainak javadalmazásától kezdve a részvételi adatokat valós időben összegző elektronikus rendszer működtetéséig – számos szervezési részletre kitért.

Az RMDSZ tervezete eredetileg egyetlen, a voksolás dátumát meghatározó cikkelyből állt, de ezt a szenátusi többség további tizenkét, a voksolás megszervezését részletező, a kormányzati tervezetben is szereplő előírással egészítette ki. Egyebek mellett az is belekerült, hogy a szavazólapokat a Hivatalos Közlöny nyomtatja ki, és – tekintettel a járványhelyzetre – a választási bizottságok tagjai ingyenes egészségügyi védőfelszerelésekre jogosultak.

Ludovic Orban a koronavírus-járvány miatt azóta ismét beiktatott kormányát azért buktatta meg februárban a parlament baloldali többsége és az RMDSZ, mert csak így tudták megakadályozni az általuk ellenzett kétfordulós polgármester-választás bevezetését.

Ha már nem sikerült kétfordulóssá tenni az önkormányzati választást, a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) most azt javasolta, hogy – a 2018-as, érvénytelenül zárult alkotmánymódosító népszavazáshoz hasonlóan – kétnapos legyen a voksolás. Azzal érveltek, hogy a koronavírus-járvány miatt a szavazóhelyiségekben kevesebb ember lehet jelen egyszerre, és időbe telik, amíg minden voksoló után fertőtlenítik a fülkéket. Az USR javaslatát a többség elvetette.

A tervezet az urnabiztosok és szavazóköri elnökök napidíjáról is rendelkezik. „A hatályos törvénykezés szerint erről a kormány dönthet. Azonban, mivel az idei költségvetésben nem különítette el a kormány a szükséges pénzalapot ahhoz, hogy a 2020-ban esedékes két szavazást megszervezze, törvény szintjén kellett a helyzetet orvosolni” – idézte az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát.

A szenátus első házként tárgyalja a tervezetet, a képviselőház szavaz róla döntéshozó kamaraként, várhatóan szerdán. A törvény az államfő általi kihirdetés után léphet majd hatályba.

Kapcsolódók

Kimaradt?