Román–magyar külügyminiszteri találkozó: terítéken a Trianon-törvény, a határforgalom és a magyar gazdaságfejlesztési program

A Trianon-törvényről, a határforgalomról és a magyar gazdaságfejlesztési programról tanácskozott kedd délelőtt a román és a magyar külügyminiszter.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy jó lenne, „ha a két ország észszerű járványügyi együttműködését kiterjesztenék a következő időszakra is”. Szijjártó azt is mondta kollégájának a bukaresti parlamentben a minap elfogadott, Trianon évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvény kapcsán, hogy a román félnek meg kell értenie, hogy Trianon évfordulója „a magyarságnak szomorúságra ad okot”, de nem akarja, hogy ez akadályt gördítsen a kétoldalú kapcsolatok elé.

Közös sajtóértekezletükön a vendég elmondta: azt kérte kollégájától, hogy Románia is tekintsen erőforrásként a területén élő magyar közösségre.

Elmondta: a Fidesz kormányra lépése óta ötszörösére növelte a nemzeti kisebbségeknek és így a román közösségnek járó költségvetési támogatást, és a magyar parlamentbe beterjesztett új nemzetiségi törvény a nemzeti közösségek tulajdonába juttatja az általuk oktatási vagy kulturális célra használt ingatlanokat.

A magyar fél örömmel fogadja, ha Románia is támogatja a magyarországi románokat, miként természetesnek tekinti azt is, hogy Magyarország is támogatja a határain túl élő nemzetrészek boldogulását szülőföldjükön. A szomszédos országokban indított magyar gazdaságfejlesztési program révén eddig 250 millió eurónyi beruházás jött létre Romániában. A magyar fél nyitott arra, hogy – a román kérésnek megfelelően – megállapodást kössön ennek a programnak a folytatásáról.

Hamarosan véget érnek a két ország gázhálózatának összekötését célzó munkálatok, amelyek révén lehetővé válik a Romániából Magyarország irányába történő gázszállítás is, az első időszakban évi 1,75 milliárd köbméter, és várhatóan augusztusra elkészülhet az újabb autópálya-csatlakozás a két ország között – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország a jó kapcsolatban érdekelt, szívesen venné, ha nem a magyarság lenne a téma a román választási kampányban és reményét fejezte ki, hogy az ezzel kapcsolatos "sajnálatos nyilatkozatok" nem ismétlődnek meg.

Aurescu a trianoni békeszerződés közelgő centenáriumára utalva hangsúlyozta: a két országnak túl kell lépnie az eltérő történelemszemléleten, és a kölcsönösen előnyös projektekre összpontosítva „valódi" stratégiai partnerséget kell felépítenie. Ehhez szerinte ki kell lépni a kölcsönös „provokációk" logikájából, a kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell alapozni a kétoldalú kapcsolatokat, és a Romániába látogató magyar tisztségviselőknek tartózkodniuk kell attól, hogy a stratégiai partnerség szellemével ellentétes nyilatkozatokat tegyenek.

 

Megjegyezte: A trianoni békeszerződés a románság számára „elsődleges jelentőséggel bíró" – Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó – 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatának nemzetközi elismerése volt. Elismerik Magyarország jogát ahhoz, hogy maga döntsön a történelmi eseményekkel kapcsolatos megemlékezésekről, de azt szeretnék, ha a két ország kapcsolatát a 21. századi, európai szellemű, pragmatikus jövőépítés szándéka határozná meg – hangoztatta a román külügyminiszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?