A PSD értésre adta: Iohannisnak meg kellene hosszabbítania a szükségállapotot

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint kizárólag Klaus Iohannis államfőn múlik a szükségállapotot követő háromnapos jogi vákuum elkerülése. Vagyis annak a helyzetnek az áthidalására, hogy péntektől a kormánynak semmilyen törvényes jogi eszköze nincs szabadságjogokat korlátozó intézkedések bevezetésére.

A PSD szóvivője, Lucian Romaşcanu csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az államfő már több mint húsz napja bejelentette, hogy május 15-étől megszűnik a szükségállapot, a kormány azonban nem volt képes idejében kidolgozni a vészhelyzetet szabályozó törvénytervezetet.

"Végül a kormány elismerte, hogy hibázott, és most megpróbálja kijavítani az óriási badarságot, amelyet elkövetett, ezt azonban törvényes és alkotmányos módon kell megtennie, nem állhat elő ismét egy vitatható és megtámadható jogszabállyal" - mondta a PSD-szóvivő. Hozzátette, alkotmányjogi szakértők szerint a szükségállapot és a vészhelyzetet szabályozó törvény hatályba lépése közötti háromnapos jogi vákuum elkerülésére "egyetlen reális, alkotmányos és működő megoldás létezik, és ez az államfő kezében van".

Arra a kérdésre, hogy ezek alapján a PSD a szükségállapot három nappal való meghosszabbítását kéri-e az elnöktől, Romaşcanu azt mondta: "Iohannis ezt jobban tudja", alakulata nem kíván az elnök alkotmányjogi tanácsadója lenni. "Ha a veszélyhelyzetet kormányhatározattal, az alkotmánybíróság döntése értelmében az a jogkorlátozásokra nem terjedhet ki, a sürgősségi rendelet pedig szintén alkotmányellenes lenne" - tette hozzá Lucian Romaşcanu.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot csütörtök éjfélkor lejár, és a védekezés enyhébb formája, a vészhelyzet váltja fel. Mivel a hatóságok a korlátozások egy részét továbbra is fenn akarták tartani, ehhez a parlament felhatalmazását kellett kérniük. A kormány által kidolgozott tervezetet végül szerda este elfogadta döntő házként a képviselőház, de legkorábban csak hétfőn léphet hatályba, ezért gyakorlatilag pénteken nulla órától semmilyen korlátozó intézkedés nem lesz érvényben a hétvégén.

Kapcsolódók

Kimaradt?