Vincze Loránt: „sikerült gátat szabni a hazai piacot elárasztó ukrán mezőgazdasági termékeknek”

„Sikerült gátat szabni az európai uniós tagállamok piacát elárasztó ukrajnai mezőgazdasági termékeknek” – jelentette be szerdán videóüzenetben Vincze Loránt.

Az RMDSZ EP-képviselője a szövetség YouTube-csatornáján közzétett felvételen beszámolt arról, hogy az európai parlament szerdán elfogadott egy olyan határozatot, amelynek értelmében az Európai Bizottságnak be kell avatkoznia és le kell állítania az ukrajnai termékek behozatalát, amennyiben azok torzulást okoznak a hazai piacon. A gabona, a baromfi, a tojás, a cukor és a méz piacáról van szó, ezért, ha ezen ukrajnai termékek jelenléte nyomán nagyon lecsökkenne az ár és a helyi termelők már nem tudják értékesíteni a termékeiket, akkor az importot meg kell fékezni.

Illusztráció | Fotó: RMDSZ

Vincze Lóránt videóüzenetében azt mondta, hogy ez az ő munkájuk eredménye, romániai képviselők egy csoportja nyújtotta ugyanis be azt a módosító javaslatot, amely most elnyerte a plenáris ülésének többségi támogatását. „Ezzel biztosítottuk azt, hogy nem az erdélyi gazdák vállát nyomja az a teher, amelyet az Ukrajnából származó termékek okoznak” – jelentette ki az RMDSZ EP-képviselője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?