Uniós éllovasok vagyunk az infláció tekintetében

Magyarországon már csak feleakkora a februári inflációs ráta, mint nálunk.  

Februárban átlagosan 7,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak idehaza, mint egy évvel korábban, ami messze a legrosszabb adat az Európai Unióban.Fotó: Pixabay

A második helyezett Horvátországban 4,8 százalékos volt az éves inflációs ráta, a harmadik helyen álló Észtországban pedig 4,4 százalék, írja a Ziarul Financiar (ZF). Magyarországon, mely hosszú hónapokon át vezette az uniós inflációs rangsort, februárban már csak 3,6 százalék volt a drágulások átlagos értéke.

Öt tagállamban alig haladta meg az 1 százalékot az infláció, illetve el sem érte azt. Az Eurostat adatai szerint Finnországban és Litvániában 1,1-1,1 százalékos, Olaszországban 0,8 százalékos, Dániában és Lettországban pedig mindössze 0,6-0,6 százalékos volt a pénzromlás éves viszonylatban.  

„Messze a legnagyobb inflációnk van az Európai Unióban, több mint 2 százalékponttal előzzük meg az utánunk következőt. Azt hiszem, hogy az adóemelés az oka, ami legalább 1 százalékponttal járult hozzá” – nyilatkozta a ZF-nek Adrian Codîrlașu, a pénzügyi elemzők szakmai szervezetének (CAF) az alelnöke.

Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza úgy véli, a drágulásokhoz nagyban hozzájárul, hogy a fizetések az inflációnál gyorsabban nőnek, aminek hatására nő a vásárlóerő. „Reálértékben erős a bérek dinamikája, ami fenntartja a növekedést” - véli a szakember.

Ugyanakkor az is gerjeszti az inflációt, hogy a termelők egyre inkább a fogyasztókra hárítják e megnövekedett költségeket. „Ha még emlékeznek, a termelőknél 50 százalékost meghaladó volt az infláció, a fogyasztóknál azonban jóval alacsonyabb. (…) A termelők valószínűleg folytatják a költségek áthárítását a fogyasztókra, ezért ilyen nagy még mindig a növekedés” – magyarázza Dumitru.

Adrian Codîrlașu szerint a kormány által bevezetett protekcionista intézkedések szintén hozzájárulnak az általános áremelkedéshez. A kormány szabályozta az árrést egyes termékek esetében, amire válaszul a termelők és a kiskereskedők megemelték már termékek árát.

Kapcsolódók

Kimaradt?