Tudatos vezetéssel és az alkalmazottak motivációjával lehet túllendülni az idei kihívásokon

A gazdasági szereplők számára az idei év tele lesz kihívásokkal, ám kellő felkészültséggel, higgadtsággal, tudatos vezetéssel és az alkalmazottak megfelelő motivációjával, át lehet lendülni ezen az időszakon is, hiszen a történelemben voltak a mostaninál kiszámíthatatlanabb periódusok, mutatott rá Nagy Károly, az RMKT elnöke.

Fotó: Králik LórándNagy Károly, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) nemrég megválasztott országos elnöke a Kovászna megyei fiókszervezet által, Sepsiszentgyörgyön szervezett évindító Közgazdász Borklub keretében mintegy 70 érdeklődő számára tartott előadást. “Új év, új lehetőségek, új kihívások az RMKT-ban és a gazdaságban, avagy Újévi gondoltat-ébresztő” című előadásában az RMKT elnöke az idei év kihívásaiként azonosította az inflációt, az energia válságot, a kiszámíthatóság- és az emberi erőforrás hiányát. Hangsúlyozta: mindezeket nehéz befolyásolni, ezért az a fontos hogyan reagálunk és meglátjuk-e bennük a lehetőséget, amiből építeni tudunk.

Nagy Károly felidézte, hogy a pandémia okozta hirtelen változás mutatta meg legjobban a sürgős fellépés jelentőségét. Ennek előfeltétele a lenyugvás és az újratervezés. Emlékeztetett, hogy a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások idején számos olyan feladatot valósítottak meg napok vagy hetek alatt, amelyek életbe ültetése „csendes időben” pár hónapba telt volna. Például számos vállalkozás gyorsan megszervezte a távmunkát és a napi online vezetőségi gyűléseket.

A közgazdász társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaközösség szempontjából a legfontosabb, hogy a cél mindenki számára érthető és értelmezhető legyen. A krízist csak úgy tudják lehetőséggé változtatni, ha a vezetők el tudják magyarázni munkatársaiknak, hogy mit, miért és hogyan szeretnének tőlük. Nagy Károly ugyanakkor az együttműködést szorgalmazva Bernard Shaw-tól idézett: „Ha neked van egy almád és nekem is van egy almám, és elcseréljük őket, mindkettőnknek egy-egy almája marad. De ha neked van egy ötleted és nekem is van egy ötletem, és elcseréljük őket, mindkettőnknek két ötlete lesz.”

Az Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Kovászna megyei fiókszervezetének évindító Közgazdász Borklubja keretében, Kicsid Gergely a háromszéki fiókszervezet elnöke rámutatott: a több mint 30 éves szervezet fő célkitűzése a gazdasági nevelés és egy olyan platform kialakítása, amely tagok tapasztalatát, tudását hivatott megosztani. Hozzátette: idén diákprogramokat, illetve vállalkozóknak, gazdasági szakembereknek és könyvelőknek szánt programokat szerveznek. Ennek jegyében indították útjára a Közgazdász Borklubot, amely kötetlenebb környezetet biztosít szakmai találkozóra és kapcsolatépítésre.

Ádám Előd, nemzetközi bor- és pezsgőszakértő egy általa válogatott, Champagne-ból származó francia pezsgősort kóstoltatott a résztvevőkkel és szólt a pezsgőkészítés folyamatáról és a Champagne-i helyzetről. „Az elmúlt időszak Champagne térségben is kifejtette negatív hatását, de az erős márkának köszönhetően a térség rövid időn belül visszanyerte maximális értékesíthető kapacitását”, összegzett Ádám Előd.  

Kicsid Gergely elmondta az RMKT Kovászna megyei szervezetének következő rendezvénye a „Közgazdász farsangi bál” lesz, amelyre február 17-én kerül sor Sepsiszentgyörgyön. Azt követően májusban, ugyancsak Sepsiszentgyörgyön szervezik a közgazdász társaság legrangosabb éves szakmai rendezvényét, az V. Székelyföldi Könyvelők konferenciáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?