Törökországban kétszer annyit keres egy kezdő tanár, mint Romániában

Lengyelországban és Magyarországon ellenben rosszabbul fizetik a pedagógusokat, mint nálunk, írja a Ziarul Financiar.

Januártól egy kezdő tanár bruttó fizetése 6080 lej, júniusban pedig 6446 lejre nő. Előbbi 3557 lej nettónak felel meg, míg utóbbi 3770 lejnek. Ez nem egy rossz fizetés, még úgy sem, hogy az elmúlt két évben nagyon elszaladtak az árak.Fotó: AdobeStock

A Gazdasági Együttműködésié s Fejlesztési Szervezet (OECD) Education at a glance 2023 című jelentéséből kiderül, hogy a kezdő pedagógusok viszonylag kedvező helyzetben vaannak nemzetközi viszonylatban.

Az OECD vásárlóerő-paritáson, vagyis az adott ország fogyasztói árszínvonalát figyelembe véve hasonlította össze a pályájuk kezdetén levő tanárok fizetését. A tanulmányban 38 ország szerepel, Románia pedig a 30. helyen áll. Ez nem hangzik túl jól, azonban a ranglistán többségben vannak a jóléti államok, ahol az átlagjövedelem lényegesen magasabb, mint idehaza.

Romániában a pályakezdő tanárok vásárlóerő-paritáson 17 százalékkal keresnek többet, mint lengyel, s 31 százalékkal, mint magyarországi kollégáik. Görögországot, Bulgáriát, Lettországot, Szlovákiát és Costa Ricát szintén megelőzzük.

A hazai pedagógusok hozzávetőleg ugyanolyan szinten vannak fizetve, mint a kolumbiaiak. Horvátország gazdaságilag kb. egy szinten van Romániával, azonban a pályakezdő pedagógusok bére mintegy 20 százalékkal nagyobb. Speciális eset Törökország, ahol a tanárok fizetése duplája a romániainak, annak ellenére, hogy az országos átlagbér alacsonyabb, mint nálunk.

A tanárok Luxemburgban, Németországban és Svájcban keresnek legjobban. A negyedik helyen álló Mexikóban is nagyon megbecsülik a pedagógusokat, a jövedelmük több mint kétszerese annak, amit romániai kollégáik hazavisznek.

Az EU átlaga körülbelül másfélszerese a romániai bérnek.

“A kis fizetések és azok lassú emelkedése kevéssé vonzóvá tették a pályát” – olvasható a tanulmányban Románia kapcsán.

Kapcsolódók

Kimaradt?