Tavaly 116 milliárd lejjel fejelte meg az államadósságot a kormány

Közel annyival nőtt az adósságállomány, mint a koronavírus-járvány első évében.

2023 végén 782 milliárd lej volt Románia államadóssága, írja a Ziarul Financiar. Ez 116 milliárd lejes növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.Illusztráció: Pixabay

A teljes összegből 378 milliárd lejalapú, 337 milliárd euróalapú, 67 milliárd pedig dolláralapú adósság. 1 milliárd lej értékű hitelt más valutában vett fel Románia.

Emelkedett a GDP-arányos államadósság is, ráadásul aggasztó mértékben, 1,7 százalékponttal. A Pénzügyminisztérium adatai szerint az elmúlt év végén Románia adósságállománya a bruttó hazai termék 48,9 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 47,2 százalékkal.

Ez egyelőre távol áll az Európai Unió által elfogadhatónak tartott 60 százalékos plafontól, azonban független szakértők szerint Románia esetében, tekintettel a gazdaság állapotára, nem volna egészséges túllépni a 45-50 százalélkot. Ennek ellenére biztosra vehető, hogy idén bőven túllépjük az 50 százalékot, a kormány ugyanis 5 százalékos kölktségvetési deficittel számol, amit az elemzők többsége irreálisan alacsonynak tart.  

Az előző világgazdasági válság óta több mint hétszeresére nőtt Románia államadóssága, a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez viszonyítva pedig bőven megduplázódott.

2008-ban az ország adósságállománya 109 milliárd lej volt, ami az akkori GDP 21,7 százalékával volt egyenértékű. 2018-ra megtriplázódott, 331 milliárd lejre emelkedett. A meredek növekedés azonban 2020-ban kezdődött, amikor 127 milliárd lejjel hízott az államadósság. Az idei növekedés kevéssel marad csak el a 2020-as rekordértéktől.

Kapcsolódók

Kimaradt?