Szijjártó Péter: Józan észre alapozott együttműködésre van szükség

A józan észnek felül kell kerekednie a politikai ideológiákon, ami szerencsére az üzleti életben még mindig lehetséges és erre Magyarország kiváló példa több szempontból is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri tanácsülésén azt hangsúlyozta, hogy az emberiség napjainkban súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, és így fennáll a kockázata a világ ismételt blokkosodásának is.

Kiemelte, hogy Magyarországnak ezzel kapcsolatban rendkívül rossz tapasztalatai vannak, ezért abban érdekelt, hogy a következő időszakot inkább az összeköttetések határozzák meg a tömbösödés helyett.

Fotó forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala

„Szeretném, ha törölhetnénk a politikai szótárunkból az olyan kifejezéseket, mint a 'szétválasztás' és a ‘kockázatmentesítés’, és azt szeretném, ha a politikai vezetők nem lehetetlenítenék el a civilizált kelet-nyugati együttműködést és az egységes és tisztességes világgazdasági-világkereskedelmi rendszert” – szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a józan észnek és a racionalitásnak felül kell kerekednie a dogmatikus és ideologikus megközelítéseken.

Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy a világ üzleti vezetői továbbra sem veszítették el a józan eszüket, és ezáltal még mindig lehetséges a visszatérés a tisztességes globális gazdasági együttműködéshez.

A miniszter végezetül üdvözölte, hogy az OECD az egyik utolsó olyan nemzetközi szervezet, amely még mindig a józanságot képviseli.

Aláhúzta: a főtitkár nem hagyta, hogy az OECD működését túlpolitizálják, és remélhetőleg a jövőben is ellen tud tartani az erre irányuló erőfeszítéseknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?