Nemzeti ünnep Sepsiszentgyörgyön: múltidézés és jövőbenézés

Idén a március 15-i ünnepség kiemelt, központi helyszíne Sepsiszentgyörgy. Pénteken, a nemzeti ünnepen beszédet mond Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Antal Árpád polgármester.

A nemzeti ünnepre hangolódva már csütörtök este 7 órától Sebestyén Márta, Andrejszki Judit és ifj. Szerényi Béla közreműködésével ünnepi hangversenyre kerül sor a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében. Péntek este 7 órától szintén a sepsiszentgyörgyi színházban adnak hangversenyt a Csíki és Georgius kamarazenekarok.Archív fotók: Kristó-Gothárd Hunor Csütörtökön 17 órától a sportkedvelőket várja a sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Fuss a Hősök emlékére! címet viselő eseményre. Az 1848–49-es hősök emléke előtt tisztelegve az Állomás negyedi, eprestetői csata emlékművénél gyülekeznek és rajtolnak, innen indulva szaladnak a város területén 8,5 kilométert.

A Művész Moziban csütörtökön 17 órától ingyenes vetítésen nézhetik meg Maksay Ágnes és László Loránd „Hallgass, zúgó szél, hadd beszéljek én!” – Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmjét. A vetítés után közönségtalálkozóra kerül sor. Meghívott vendégek: Maksay Ágnes, a film rendezője és forgatókönyvírója és T. Szabó Levente forgatókönyvíró, moderál: Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője.Nemzeti ünnepünk alkalmából péntek reggel 9 órakor Sepsiszentgyörgyön a főtéri Tein teaházban megnyit a Sepsi Pilvax, ahol a hajdani budapesti kávéházat megidéző hangulatban, izgalmas programokkal várják az ifjúságot és az ünneplőket.

Virtuális valóság szemüvegen keresztül lehet megismerni Petőfi Sándor költészetét, és kirakni nemzeti költőnk arcképét óriás legóból. A Sepsi Pilvaxban holnap a vendégek ingyen kávét nyerhetnek forradalmi rejtvényfejtéssel, korabeli újságokat lapozhatnak, a Pilvax fotósarokban meg is örökíthetik ezt a szép napot. A korhű kiszolgáláshoz Pilvax-presszót, Szendrey konty alá való koktélt, Kossuth regimentje koktélt, huszáros forró kávét és reformkori süteményeket kínálnak.A SepsiPilvax-ban pénteken zajlik a Forr a dalom! irodalmi műhely, amelynek során kortárs költők: Czilli Aranka, Dimény H. Árpád, Kopriva Nikolett és Sántha Attila mentorálásával középiskolás fiatalok vers- és dalszövegírással foglalkoznak. A versműhely végén a nyertes alkotásokat megzenésítve adja elő Kátai Boróka. A nap folyamán művészetis diákok élő szobrok formájában idézik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját.

Sepsiszentgyörgyön március 15-én, pénteken délelőtt megkoszorúzzák a sepsiszentgyörgyi emlékhelyeket majd délután 4 órától a megemlékezések a város főtéren zajlanak. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Kelemen Hunor RMDSZ elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?