Sok a turista, de sok a megoldandó feladat is a Madarasi Hargitán

Fotó: Madarasi Hargita Síközpont Facebook-oldalaA szokásos forgalom többszöröse zúdult ebben az évben a Hargita hegység legmagasabb régióiban található Madarasi Hargita Síközpontra. A zsúfoltság különösen hétvégéken okoz gondokat, sokan felkészületlenül, az előírásokat figyelmen kívül hagyva vágnak neki a hegyvidéki kirándulásnak. Emellett a szolgáltatások és az infrastruktúra terén is akadnak hiányosságok. Hosszútávon megyei és községek közötti együttműködés kialakítására és fenntartására van szükség.

A téli vakáció hete, illetve a karácsony és szilveszter közötti időszakban olyan tömeg rohanta meg a Madarasi Hargita Síközpontot, amelyre nem számítottak – mondta el a Maszol érdeklődésére Ruszuly Emese, a sípályákat működtető vállalkozás kapcsolattartója. „Bár a síközpont a jelzett időszakban más években is zsúfolt szokott lenni, de ebben az évben két-háromszor, néha akár négyszer annyi ember feljött, mint az előző esztendőkben. Köszönhető ez annak, hogy a környékbeli, de nem csak a környékbeli, hanem általában a sípályák nem működtek. Nagyon kevés sípálya tudott kinyitni az időjárási viszonyok miatt. Aki nem hóágyúzott a hideg időszakban, az lekéste ezt az ablakot, és utána nem volt lehetősége havat készíteni” – mondt el  Ruszuly Emese.

Hozzátette: az elmúlt héten megérkezett a valódi tél, és vele együtt megfelelő mennyiségű hómennyiség is lehullott, ezzel és az iskolai időszak elkezdésével hétköznap számottevően lecsökkent a látogatók száma. A Madarasi Síközponton is csökkent a nyomás, bár az élet nem állt meg, jelenleg is vannak táborozó gyerekek, turisták, akik sokkal nyugodtabb körülmények között tudnak sízni, mint hétvégéken vagy a vakációs időszakban.

Sokan érkeznek felkészületlenül

A síközpont megközelítése okozza az egyik legnagyobb gondot – árulta el Ruszuly Emese. „A látogatók régebben sokkal jobban ismerték a feltételeket, és tudták, hogy ide felkészülten kell érkezni. Ebben az évben nagyon megnövekedett a déli megyékből érkező román turisták száma, akik felkészületlenül érkeztek. Sok esetben téli gumi sem volt a járműveken, a sofőröknek sokszor sem a fel-, sem a lejutáshoz nem volt megfelelő tudásuk. Ez sok problémát okozott” – fejtette ki.

A hegyre felvezető utakon órarendet alakítottak ki: külön idősávokban lehet az utakat fel-, illetve leutazáshoz használni. Az órarend nem új ötlet, éveken át íratlan szabályként működött, most azonban szükségessé vált, hogy írásban rögzítsék ezt, azonban még így is akadtak olyanok, akik nem tartották be, és ez okozott fennakadást.Fel kell készülni a téli útviszonyokra | Fotó: Madarasi Hargita Síközpont Facebook-oldala

Ruszuly Emese hangsúlyozta: továbbra is kérik a kirándulókat, hogy felkészülten érkezzenek a Hargitára. „Jó téligumik, hólánc, illetve a 4x4 hajtás használata, ha van, elengedhetetlen. Felhívjuk a figyelmet, hogy vegyék figyelembe az órarendet mind a két úton, Zetelaka és Szentegyháza felől is. Egymás biztonsága érdekében is jó betartani azt, hogy 9 és 14 óra között fel- és 14 órától 18 óráig leutazáshoz használják az utakat” – tette hozzá.

A Madarasi Hargita mindezzel együtt nincs arra berendezkedve, hogy több ezer embert egy nap zökkenőmentesen, akadálymentesen és mindenki megelégedésére el tudjon látni – emelte ki a kapcsolattartó. „Voltak elképzelések és egyeztetések, hogy hogyan lehet fejleszteni a szolgáltatásokat, de a nagy áradat derékba kapta az üzemeltetőket, szolgáltatókat. Infrastruktúra kellene és még sok minden, amit a síközpont önmagában nem tud megvalósítani” – fogalmazott Ruszuly Emese.

Sok a megoldandó feladat

A hétvégén helyezik ki azokat az információs táblákat, amellyel a Madarasi Hargitára való feljutást szabályozzák – mondta el érdeklődésünkre Nagy Attila, Zetelaka polgármestere. A községvezető kifejtette: amióta az autóvezetők számára közzétették a fel- és lejutást szabályozó órarendet, lecsökkent a panaszok száma.

„Voltak kényes helyzetek. Nem voltunk felkészülve ekkora forgalomra. Ennyi autó, ennyi vendég soha nem volt ezen a vidéken. A járványhelyzet hazaszorította a turistákat, akik eddig Franciaországban, Ukrajnában, Bulgáriában és mindenhol máshol síztek. Ezek mind itthon kerestek síelési lehetőséget. A hazai sípályák egy része pedig hó hiányában nem nyitott meg időben, így az 1500 méter fölötti sípályák jöhettek szóba, mint a Madarasi Hargita” – fejtette ki az elöljáró. Hozzátette: az ünnepek miatt egyébként is tetőződött a turistaforgalom. Az ezt megelőző években is voltak úgynevezett csúcsidőszakok, de ekkora gondot soha sem okozott – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mindemellett az is okozta a megnövekedett érdeklődést, hogy a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (ADI Hargita) a múlt év tavaszától erőteljes kampányt indított a megye turizmusának fellendítése érdekében, és a hazai turisták felfedezték maguknak a Madarasi Hargitát is – mondta Nagy Attila.

A területet érintő egyéb problémák között a polgármester megemlítette a megfelelő számú parkolóhelyek hiányát, valamint a sípályáknál tapasztalt hosszú várakozási időt is. „Nem elfogadható, hogy a turisták várakozással töltsék a szabadidejüket. Ez a vendéglátóknak, szálláshelyeknek sem jó, mert ha a vendégek rossz szájízzel távoznak, akkor nem fognak visszatérni" - emelte ki.Fotó: Madarasi Hargita Síközpont Facebook-oldala

Több önkormányzat érintett

„Nagyon sok tennivaló van a Madarasi Hargitával kapcsolatosan. Ebben a zónában közvetlenül három önkormányzat érintett. A két feljutó út Zetelakáról, illetve Szentegyházáról indul, az épületek, panziók nagy része pedig Kápolnásfalu területén találhatóak. Érintett még Csíkmadaras, hiszen a csúcs az ő területükön van. Ezért több szintű beavatkozás szükséges megyei szinten is” – mondta el a polgármester.

Mint hozzáfűzte: készül a Hargita hegység rendezési terve, valamint az egységes sípálya-rendszer is szervezés alatt áll. Örvendetesnek nevezte, hogy aláírták a szennyvízhálózati rendszer kiépítésének, fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát. Ez azért is nagyon fontos Zetelaka szempontjából, mert a szennyvíz egy része jelenleg a településre érkezik le a Súgó és a Filió patakokon keresztül.

A hegyen ezen kívül az ivóvízellátással is akadhatnak gondok a turistaforgalom megnövekedésével és a szemétszállítás sem megoldott, amely részben szintén Zetelakát terheli. „Nagyságrendileg úgy kell elképzelni, hogy egy hét alatt Zetelakán egy szemetes autónyi  hulladék gyűlik össze, a kültelkekről, a hozzánk tartozó öt kisebb faluból, ahol a hétvégi házak, panziók egy része áll, érkezik egy újabb fél autónyi szemét és ehhez hozzáadódik a Madarasi Hargitáról érkező még egy fél autónyi” – mutatott rá Nagy Attila.

A községvezető kifejtette: a következő szezonra szeretné, ha sokkal szervezettebbek lennének az idegenforgalom szereplői, illetve az érintett önkormányzatok. „Olyan terveink vannak, hogy a járműforgalmat fokozatosan visszaszorítsuk. Ezért abba az irányba mozdulunk el, hogy tömegközlekedési eszközöket, kisebb-nagyobb autóbuszokat indítsunk járat-szerűen a Hargitára. Ehhez az is kell, hogy a hegy lábánál legyen egy biztonságos, őrzött parkoló, ahol a turista nyugodtan ott hagyhatja az autóját. Ehhez sok még a teendő. Már most több megbeszélésen vagyunk túl. Tudni kell, hogy az érintett önkormányzatok és a megye vezetése folyamatosan egyeztet annak érdekében, hogy ez az ügy haladjon előre és konkrét megoldások szülessenek a következő szezonra. Együttműködve megtaláljuk a pénzügyi forrásokat és azokat a megoldásokat is, amelyek a turista számára is kellemes élményeket tud majd hozni” – jelentette ki Nagy Attila.

Ülőszékes felvonóval ellátott sípályával bővült a székelyföldi téli sportolási lehetőségek kínálata. A Székelyvarságon január 16-án megnyitott pálya magyar állami támogatással jött létre, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából. Az összesen mintegy 1,3 millió eurós beruházás szakmai koordinálásában Miklós Edit visszavonult alpesi síző nyújtott segítséget. A pálya üzemeltetője a Székelyvarság Négyévszakos Sí- és Túraközpont Egyesület. A székelyvarsági sípálya felvonója 840 méter, a pálya hossza1050 méter, a szintkülönbség 161 méter, nehézségi foka haladó, piros besorolású. A napi bérlet: 80 lejbe kerül felnőtteknek, 60 lejbe gyerekeknek. Fél napos bérlet vásárlására is van lehetőség, 10:00-13:00 óra és 13:00-16:00 között 50 lej felnőtteknek, 10:00-13:00 között és 13:00-16:00 között 40 lej gyerekeknek. A székelyvarsági sípálya hétfőtől vasárnapig, 10:00-16:00 óra között várja a látogatókat. További információk a sípálya hivatalos Facebook-oldalán találhatók.

Növelnék a sípályák kapacitását

A közép-, illetve hosszú távú elképzelések között szerepel, hogy a Hargita megyei sípályák kapacitását növeljék – mondta el a Maszol érdeklődésére Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának udvarhelyszéki alelnöke.

„A Hargita Sírégión belüli sípályákat külön jellegzetes problémák jellemzik. Például a bucsini pályák esetében az áramszolgáltatás megoldása elsőrendű prioritás annak érdekében, hogy a felvonókat tudják székes felvonókra lecserélni. Ezzel már több ember számára tudnak lehetőséget biztosítani, mert az egyik legnagyobb probléma az, hogy a felvonóknál sor alakul ki és nehezen jutnak a pályákra az emberek” – vázolta a politikus. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy a következő európai uniós ciklusban kiírandó pályázatok kedvezményezettjei között ott lesznek-e a sípályák működtetői és el kell érni, hogy tudjanak pályázni akár a pályák bővítésére is.A legújabb székelyföldi sípálya Székelyvarságon | Fotó: Skivarsag Facebook-oldal

Az alelnök hangsúlyozta: a megyei tanács népszerűsítő kampányai során fel fogják hívni a figyelmet arra, hogy hétköznap is látogassák a sípályákat. Bíró Barna Botond szerint ugyanakkor minden sípálya külön megoldásra váró feladatsor. A Madarasi Hargitán uralkodó állapotokról elmondta: egyeztetések folynak az érintett önkormányzatokkal a zsúfoltság, illetve a közlekedési problémák enyhítése érdekében.

„Azt beszéltük a két polgármesterrel, akik a felvezető két utat, az Ivó-völgye, illetve Szentegyháza felől birtokolják (Zetelaka és Szentegyháza, szerk. megj.), hogy egységes szabályzat-rendszert fognak kidolgozni. Kötelezővé fogják tenni a téli gumi és a hólánc használatát” – mondta el a politikus. Ezen kívül órarendet is kialakítottak, amivel szabályozzák, milyen időszakban lehet fel-, és mikor lejönni a hegyről, tudtuk meg.

Az alelnök szerint sokan egyszerűen nem veszik figyelembe azt, hogy hegyvidéki körülmények között kell közlekedni, és nehéz a csúcsra eljutni nem megfelelő járművel, hólánc nélkül. „Számunkra a legfontosabb, hogy biztonságosan tudjanak feljutni a Madarasi Hargita csúcsára a parkolóig legalábbis. Ha rossz szájízzel távoznak tőlünk a vendégek, nehezen tudjuk őket visszacsalogatni” – szögezte le Bíró Barna Botond.

Hozzátette: az is megoldás lehet középtávon, ha speciális kisbuszokkal szállítanák a turistákat a magasabb részekre, de ennek bevezetése is évekbe telhet. A hosszú távú és végleges megoldás a kabinos felvonók kiépítése lenne, erre volt is kezdeményezés, ami sajnos elbukott az egyik terület tulajdonosának a beleegyezésének hiányában – osztotta meg az alelnök.

„Európában sehol nem az a trend, hogy a csúcsig, a pályákig mennek autóval, hanem lentebb őrzött parkolókat alakítanak ki és onnan juttatják el a turistákat a tetőre. A hegytető olyan élményt kell nyújtson, ami egyrészt biztonságos, másrész vizuálisan is megfelelő és esztétikus – emelte ki Bíró Barna Botond.

Kapcsolódók

Kimaradt?