Rábólintott az EB a román állam gazdáknak szánt támogatására

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy a román állam összesen 241 millió euró, azaz 1,2 milliárd lej értékű támogatást nyújtson a mezőgazdasági termelőknek az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.

Illusztráció | Fotó: Arad megyei önkormányzat/archív felvétel

A programot a 2022. március 23-án elfogadott, majd 2022. július 20-án és október 28-án módosított, az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret alapján hagyták jóvá – számolt be az Agerpres. A program keretében nyújtott közvetlen támogatás összege nem haladhatja meg a 280 ezer eurót kedvezményezettenként. A támogatásra olyan növénytermesztők jogosultak, akiknek súlyos likviditási problémáik adódtak az ukrajnai háború előidézte piaci nehézségek miatt.

Az EB jóváhagyott pénteken egy 56 millió eurós (278,6 millió lejes) román programot is, amelynek keretében a sertés- és baromfiágazat számára nyújtanak majd állami támogatást. Ennek felső határa szintén 280 ezer euró kedvezményezettenként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?