Padlóra küldte a hazai kohászatot az energia drágulása

Az energiával kapcsolatos kiadások már a termelési költségek 35-60 százalékát teszik ki.

Nagyban rontja a hazai kohászat versenyképességét, hogy a kormány semmiféle támogatásban nem részesíti energetikai téren, állítják az ágazat képviselői. „Az energia drágulása a nagy fogyasztók versenyképességének drasztikus romlásához vezetett, főleg a  nemzetközi piacon, ahol olyan országok cégeivel versenyeznek, melyekben 2-3-szor kevesebbe kerül az energia, mint nálunk” – nyilatkozta Petru Ianc, a Romániai Kohászati Szövetség elnöke.A kohaszat a legnagyobb energiafogyasztók közé tartozik | Fotó: Pixabay

A hazai acélgyártók érdekvédelmi szervezet, az UniRomSider még pesszimistább. Az ágazati szervezet szerint, ha a kormány továbbra nem nyújt érdemi támogatást a cégeknek, akkor rövidesen le kell állítani a termelési kapacitás zömét, aminek az újraindítása nagyon költséges lesz.

A kohászatban és a színesfém kohászatban normális esetben az energiával kapcsolatos költségek a termelési költségek 15-30 százalékát teszik ki. Az energia robbanásszerű drágulása miatt mostanra ez az arány 35-60 százalékra nőtt. „Exportra termelni teljesen értelmetlenné vált. Nem tudsz versenyezni az export piacon úgy, hogy a termelési költségeid háromszorosára nőttek a más országokbeli cégekéhez képest” – mondja Petru Ianc.

A kormánynak az energiaár kordában tartására és a költségek részleges kompenzálására vonatkozó intézkedései a nagyfogyasztókra nem vonatkoznak. Ezek a vállalatok felelősek a hazai energiafogyasztás 35-40 százalékáért.

A romániai kohászat és színesfém kohászat árbevétele körülbelül 5 milliárd lej volt 2020-ban. Az ágazatban 28 ezer munkavállaló dolgozik. A kohászat 2,6 millió tonnányi fémárút állított elő 2020-ban, az alumíniumtermelés pedig 271 ezer tonnát tett ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?