Egy kisnyugdíjas közel 7 millió eurós gázszámlát kapott

A Vaslui megyei Muntenii de Jos településen több mint 33,5 millió lejes, azaz 6,7 millió eurónál is nagyobb gázszámlát kapott egy 70 nyugdíjas asszony.

Az eredetileg kiállított számla | Fotó: observator.tvA nőnek több mint 146 ezer megawattórát, azaz 13,6 milli köbméternél is nagyobb földgázfogyasztást számláztak ki, miközben csak a gáztűzhelye és a víz melegítésére használt gázkazán számít „nagyfogyasztónak” a házban.

Az asszony az első busszal a gázszolgáltatóhoz sietett, ahol egyből elismerték a hibájukat, utólag pedig kiállítottak egy 1700 lejes számlát, amit szintén sokalltak – magyarázta a Ziarul de Vaslui című újságnak a nő fia, akit szintén sokkolt az első számla, de az 1700 lejes is. Az újabb reklamáció után kiküldték a reális, 200 lejre kiállított számlát – tette hozzá.

Az utóbbi időben elszaporodtak a tévesen kiszámított, vagy a szándékosan túlárazott energiaszámlát, amiért a hatóságok arra biztatják a lakosságot, hogy ilyen esetben forduljanak a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.

Kapcsolódók

Kimaradt?