Nőnek a kormány által felvett hitelek költségei

Áprilisban még csak 2,75 százalék volt az éves kamat, júliusban már 2,875.

Pozitív költségvetés-kiigazításra kerül sor a napokban, amiből arra lehetne következtetni, hogy jól áll az államháztartás. Valójában erről szó sincs, a kormány olyan pénzt oszt szét nagyvonalúan, aminek jelentős része hitelből származik.

Júliusban 3,5 milliárd euró kölcsönt, több mint 15 milliárd lejt vett fel a Pénzügyminisztérium a nemzetközi piacról. 2 milliárdot kilencéves kifutása idővel vettek fel, 1,75 százalékos éves kamatra. 1,5 milliárd eurót 20 évre vettek fel, ennek 2,875 százalék a kamata. Húsz évre utoljára áprilisban vett fel kölcsönt a kormány, akkor olcsóbban jutott a pénzhez, éves 2,75 kamatért.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a pénz legnagyobb része befektetési alapoktól érkezik. A befektetők között vannak kereskedelmi bankok, spekulatív alapok, nyugdíjalapok és biztosítótársaságok is.

Származási ország szerint brit és ír a legtöbb befektető. A kilencéves futamidejű hitel esetében ezek részaránya 46, a húszévesnél 65 százalék. Németországból és Ausztriából származik a pénz 12, illetve 10 százaléka, az Egyesült Államokból pedig a 6-6 százaléka.

Az első félévben 33,81 milliárd lej volt a költségvetési hiány, a tervezett éves deficit pedig 90 milliárd körül lesz.

(Nyitókép: mfinante.gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?