Nem tetszik a Versenyhivatalnak, hogy a Mega Image felvásárolná a Profit
Csökkennének a vásárlók választási lehetőségei, s a beszállítók számára sem lenne előnyös.
Megvásárolná a Mega Image szupermarketeket és a Shop&Go boltokat működtető Ahold Delhaize a Profi üzletláncot. A holland-belga nagyvállalat már meg is egyezett a Profi tulajdonosával, a Mid Europa Partner befektetési alappal, azonban a tranzakciót jóvá kell hagynia a versenyhivatalnak is, mely nincs elragadtatva az ötlettől.
A szabadpiac fölött őrködni hivatott állami intézmény szerint a felvásárlás szűkítené a vásárlók választási lehetőségeit az élelmiszerek vásárlása terén. A Versenyhivatal attól is tart, hogy a beszállítókra is rossz hatással lenne, mivel csökkenne a potenciális vásárlók száma, ráadásul a Mega Image túl erős pozícióba kerülne.
“Konzultálunk más tagállamok hatóságaival, melyeknek volt dolguk hasonló tranzakciókkal, de kíváncsiak vagyunk az érintettek – mezőgazdasági termelők, feldolgozók, konkurencia, fogyasztói egyesületek – véleményére is” – idézi az economedia.ro Bogdan Chirițoiut, a Versenytanács elnökét.
Az intézmény közölte, hogy várják a Delhaize „The Lion” Netherland B.V. javaslatait a megfogalmazott aggályokat illetően.
A Profi felvásárlása lenne minden idők legnagyobb adásvétele a romániai kiskereskedelemben. Az Ahold Delhaize 1,3 milliárd eurót hajlandó fizetni a Profi, Profi Super és Profi City szupermarketeket is boltokat felölelő, mintegy 1000 egységből álló hálózatért.
A Profi felvásárlásával a Mega Image lenne a legnagyobb hazai kiskereskedelmi vállalat, megelőzve a Lidlt.