Nem csak a járvány, a kormány is a fürdőturizmus ellen dolgozott

Sokkal kevesebb nyugdíjas kapott beutalót, mint korábban.

Lényegesen jobb év volt 2021 a fürdőturizmus számára, mint az azt megelőző, azonban a forgalom jóval elmaradt a 2019-estől. A 40 ágazati vállalatot tömörítő érdekvédelmi szervezet, az OPTBR becslései szerint tavaly a bevételek a 70 százalékát tették ki a 2019-es értéknek.A vártnál kevesebb volt a vendég | Fotó: Facebook/Strand Apollo - Felix

A koronavírus-járvány kitörése előtti évben a hazai fürdőturizmus forgalma hozzávetőleg 1 milliárd euró volt, tehát a tavalyi 700 millió körül lehetett. 2020-ban drasztikus mértékű, 40 százalékot meghaladó volt a visszaesés. Romániában csak becslések vannak az ágazatról, mivel, más országoktól eltérően, a fürdőturizmust nem tartják számon különálló gazdasági tevékenységként.

A tavalyi eredményeket nagyban rontották az ősz folyamán bevezetett korlátozások. Az is nagy érvágás volt, hogy az Országos Nyugdíjpénztár lényegesen visszavágta a beutalókra elkülönített összeget. „A beutalók száma körülbelül felére csökkent, mivel az Országos Nyugdíjpénztár erre fordítható költségvetése 200 millió lejre csökkent a 2019-es 400 millióról” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Iuliana Tasie, az OPTBR alelnöke.

Elmondása szerint nem csak a beutalók korábbinál jóval kisebb száma jelentett gondot, hanem az is, hogy az Országos Nyugdíjpénztár ezeket méltánytalanul osztotta el a piaci szereplők között, előnyben részesítve az állami tulajdonban levő szolgáltatókat.

A fürdőturizmusban a vendégek jelentős részét teszik ki a kezelésre beutalóval érkező nyugdíjasok. Az OPTBR vezetői optimisták az idei kilátásokat illetően, a bevételek 25-30 százalékos növekedésére számítanak. Amennyiben az optimistább forgatókönyv következne be, a forgalom, ha csak csekély mértékben is, de még mindig elmaradna a 2019-es szinttől.

Kapcsolódók

Kimaradt?