Marosludasi cukorgyár: a kormány ígérget, de semmit sem tesz

A mezőgazdasági minisztérium továbbra is keresi a megoldást, bár július 1-ig nyélbe kellett volna ütni az adás-vételt.

Két hónapja lejárt a tulajdonos által a marosludasi cukorgyár megvásárlására megszabott határidő, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium azonban nem lépett, továbbra is csak hitegeti a cukorrépa termesztőket.Fotó: AdobeStock

„Egyelőre nincs semmi konkrétum a vásárlást illetően, keressük a megoldást” – nyilatkozta a Ziarul Financiar (ZF) megkeresésére Petre Daea szakminiszter. Ezt már hónapokkal korábban az elődje, Adrian-Ionuț Chesnoiu is mondta, időközben tehát semmiféle előrelépés nem történt az ügyben. Annyit ugyanakkor lehet tudni, hogy az aktuális tulajdonos, a francia Tereos július 1-ét szabta meg határidőként a kormánynak.

Eredetileg a cukorrépa termesztők szerették volna átvenni az üzemet, azonban mindössze 4 millió euró tudtak ajánlani érte, ami köszönőviszonyban sem volt a tulajdonos igényeivel. Piaci források szerint a Tereos kezdetben 250 millió eurót kért, majd pedig 70 millió euróról tárgyalt a szaktárcával.

A tárgyalások Chesnoiu lemondását követően szakadtak meg, mivel az utódja számára az öntözőrendszer kiterjesztése és korszerűsítése jelenti a prioritást, a cukorgyár ügyét pedig vakvágányra tette.

„Értem, hogy az öntözés fontos, mivel szárazság van nálunk, cukorrépa termesztőknél is, azonban a legsürgősebb probléma a marosludasi cukorgyár megvásárlása. Ha most nem teszünk valamit, akkor egy év múlva már nem lesz gyár, csak a romok, amik a lebontása után maradnak, s a külföldi drága cukrot fogjuk fogyasztani” – nyilatkozta a ZF-nek Teodor Aflat, a legnagyobb erdélyi cukorrépa termesztő.

A ludasi cukorgyár korábban mintegy 500 erdélyi termelőtől vette át a cukorrépát, az idei évre azonban már nem szerződött velük. Közülük 400-an tartoznak a Cukorrépa Termesztők BETA Egyesületéhez, mely korábban 7-8 ezer hektáron termesztette a cukorgyártás alapanyagának számító ipari növényt. A szervezethez Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Kolozs, Szeben, Fehér, Hunyad és Beszterce-Naszód megyei gazdák tartoznak.

A rendszerváltáskor 33 cukorgyár volt az országban, mostanra azonban egyetlen működő üzem maradt, a romani, mely az osztrák Agrana tulajdonában van. A cukorgyártási kapacitás leépítésével párhuzamosan az import értéke folyamatosan nőtt, tavaly már 337 millió euró volt. Idén már jóval nagyobb lesz ez az összeg, mivel a ludasi üzem, maximális kapacitással termelve, a belföldi fogyasztás 25 százalékát fedezte.    

A Tereos azért zárja be a gyárat, mivel a folyamatosan veszteséges volt. Ha a kormány nem veszi meg, akkor a tulajdonos a berendezéseket és a telket külön fogja értékesíteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?