Már nem Románia költi a legtöbb pénzt az állami alkalmazottakra

Két évvel ezelőtt még az állami bevételek közel harmada ment el fizetésekre, idén már csak 27,3 százaléka.

A Ciolacu-kabinet ámokfutásának évében, 2024-ben, még mi költöttük a legtöbb pénzt a közalkalmzottakra, az állami bevételek 32,9 százalékát, derül ki az Eurostat adataiból. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy toronymagasan vezettünk az költségvetési hiány tekintetében is. Utánuk Bulgária következett 31,3 százalékkal, a harmadik dobogós pedig Litvánia volt, 30,4 százalékkal, de kevéssel volt csak lemaradva Lettország is, 30,1 százalékon állt.Csökken a nyomás az államkasszán | Fotó: Agerpres

A legkevesebb pénz Németországban (17,7 százalék), Olaszországban (19,1 százalék) és Hollandiában (20 százalék) ment el az állami alkalmazottak fizetésére, míg az Európai Unió átlaga 22,2 százalék volt, írja a profit.ro.

Annak köszönhetően, hogy befagyasztották a közalkalmazotti béreket, tavaly már Bulgária (32,5 százalék), Litvánia (30,7 százalék) és Lettország (30 százalék) is megelőzött bennünket, mi 29,7 százalékon álltunk.

Ha beigazolódik az Európai Bizottság prognózisa, akkor idén, 27,3 százalékkal, már csak nyolcadikok leszünk az uniós rangsorban, a már felsoroltakon kívül Észtország, Dánia, Horvátország és Málta is megelőz bennünket.

Az uniós átlag valószínűleg idén is 22,2 százalék lesz, a közalkalmazottak tekintetében legtakarékosabb három tagállam pedig Németország (18 százalék), Olaszország (18,7 százalék) és Görögország (19,9 százalék). Magyarország a rangsor első felében foglal helyet 26,9 százalékkal.

2015-ben még 19 tagország fordított nagyobb részt nálunk az állami bevételekből fizetésekre, de 2016-ban intenzív bérfejlesztés kezdődött a közszférában. Ennek jótékony hatása volt az életszínvonalra, de katasztrofális az államháztartásra, főleg annak, amit 2024-ben a Ciolacu-kabinet művelt. Idén a kormány 168,3 milliárd lejt szán a közalkalmazottak fizetésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?