Nem sok jóra számíthatnak a közalkalmazottak az elkövetkező években

A kormánynak csökkentenie kell a bérköltségek államháztartáson belüli súlyát, vagyis nem lesznek látványos fizetésemelések.

Hosszú éveken át Romániában jobb volt, legalábbis a bérezés tekintetében, az állam szolgálatában állni, mint a versenyszférában dolgozni. Ez változóban van, mivel az államháztartás fenntarthatóvá tételének egyik felététele a közalkalmazotti bérek GDP-arányos értékének a csökkentése, írja a profit.ro.

A bukaresti kormánynak az Európai Bizottság felé tett vállalása értelmében 2031-re 3 százalékra kell csökkentenünk a költségvetési hiányt. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, többek között a 2024-es 9,4 százalékról a GDP 8,3 százalékára kell csökkenteni a személyi kiadásokat. A tavalyi évre 8,9 százalék volt előirányozva, amit 0,1 százalékponttal túl is teljesítettünk, az idei célkitűzés pedig 8,7 százalék.

Ebből az következik, hogy az elkövetkező években nem lesznek látványos fizetésemelések az állami szektorban. A bérköltségek  államháztartáson belüli súlyát a közalkalmazottak létszámának csökkentése révén is mérsékelni lehet, azonban ez elbocsátásokat feltételez, amivel szemben óriási az ellenállás. A legtöbb állami alkalmazott a közoktatásban, az egészségügyben és a fegyveres testületeknél dolgozik.Nem lesznek nagy fizetésemelések | Fotó: Pixabay

2012-ben az állam még csak a GDP 6,9 százalékát fordította a közalkalmazotti bérekre, azonban 2019-ben már a 9,7 százalékát. A csúcsot 2020 jelentette 10,4 százalékkal, aminek az oka a gazdaság részleges leállása okozta recesszió volt. 2023-ra a béralap a bruttó hazai termék 8,3 százalékára mérséklődött, utána azonban, a Ciolacu-féle választási osztogatás következtében, egyetlen év alatt 1,1 százalékponttal emelkedett. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy tavalyelőtt nagyon elszaladt a költségvetési hiány.

Tavaly a közalkalmazotti fizetések befagyasztása, a létszámstopp és a bérpótlékok megnyirbálásának eredményeként sikerült 0,6 százalékpontot lefaragni. Az állami alkalmazottak fizetései idén is a 2024. novemberi szinten vannak.  

Tavaly áprilisban a közalkalmazottak átlagban 6,7 százalékkal kerestek többet a versenyszférában dolgozóknál. Ez az utóbbi évtized legkisebb értéke. 2015-ben még egálban voltak a fizetések, a legnagyobb eltérés pedig a 2018-2020-as időszakban volt, 31 százalékos plusszal az állami szektor javára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?